Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1990/1991. (Pécs, 1992)

Tanulmányok a nemzetiségtörténet köréből - KISS Z. GÉZA: A Dráva-völgy magyar-horvát etnikai csoportjai egy társadalomtörténész szemével (1664-1849)

erdőn, és a nosztalgikus hangvételű tanúvallomások szerint „senkitől sem háborgattatván" szabadon éltek annak legkülönbözőbb haszonvételeivel. Ez a századokon át tartó szabadság elválaszthatatlanul beleépült etnikai csoportjaink civilizációjába. Róluk szólva az alkalmazkodást követelő víz, ós az azt lehetővé tevő fa a legfontosabb kulcsszavunk. Favázas otthonukban fából való eszközvilág fogad, vetésüket sövénykerítés, szabadon tartott állataikat ideiglenes karám oltalmazza, vízgazdálkodásuk, réti halászatuk éppúgy nem tudja nélkülözni a fából összerótt rekesztékeket, mint házuk tapasztott fala az alapul szolgáló „vesszőfonyás"-t. A naturális gazdálkodás különböző elemeiből építkező civilizáció szempontjából alapvetően fontos, hogy a szükséges faanyag legnagyobb része ingyen vagy minimális szolgáltatás ellenében jutott a jobbágy birtokába. Az sem egészen közömbös, hogy ez a népi erdőólés erdővédelem is volt egyúttal. Az ember közvetlen szükségleteit szolgálva a dűlt ós száraz fák kihordásával megkímélte az erdőt a kártevő gombák és rovarok elszaporodásától, meggyorsította a fák növekedését a sarjerdők ritkításával, megakadályozta a haszontalan bozótok kialakulását a rendszeres tüsökszedéssel, s a községek gyakorlott szemző emberei az erdei vadalanyok oltásával-szemzósóvel valóságos gyümölcsfaerdőt létesítettek a falvak számára. Ezt a természetes folyamatot szorították vissza a fentebb hivatkozott erdővódő rendelkezések, amelyeket azután az erdők urai használtak fel, hogy a jobbágy ingyen ne tudjon részesedni az erdő semmi haszonvételéből. Ismeretes, hogy a faizási jog realizálásaként szedhető dűlt és száraz fáért telkenként 1 öl fát kellett az uradalom számára kivágni és a kivánt helyre szállítani. Épületfát szigorú ellenőrzés után csak a feladott szükségnek valósága szerint" kaphatott gyorsan pusztuló építményeihez. Póznáért, vesszőért, sásért, még az ecetnek való vadalmáért, behajtott barmainak „nyári legeitetőjóért" is fizetnie kellett. A „kell!" szó itt az élet fogalmazta imperativus, mert az uradalmi erdők elkülönözése után visszamaradt paraszti erdők legelőit gyakran feliszapolta a víz, s fái között pedig a vizet kedvelő, makkot nem termő, éger, fűz és nyár uralkodott. A birtokosok az erdők pusztításával a jobbágyokat vádolták, pedig óriási készleteket emésztett fel évenként az uradalmi alkalmazottak illetményfája, az utat, hidat, gátat építtető vármegye, az uradalmi erdőhasznosítás sokféle egyéb megnyilvánulása. Ennek „tőkés" formájáról mondhatják el 1794-ben az erdőrongálással vádolt potonyiak az úriszók előtt, hogy az igazi pusztító az a péterváradi kereskedő, aki 11 óv alatt sok ezer öl fát vágatott, számtalan gerendát és különféle szerszámfát készíttetett, ezen kivül pedig a Dráva mentiben 8 helyen szenet is égettetett.

100 A két etnikai csoport határán lévő Körcsönyei erdőn a Káptalan ormánsági jobbágyok munkájával telepített pécsi szőlői számára tucatszám készíttette a lugasnak való cölöpöt, ezrével a szőlőkarót. Az uradalmi pintér irányítása mellett a saját szükségleten túl is készítettek itt ászokgerendát, hordókat, kádakat, parkettát stb. A sellyei uradalom a Dráva menti Öreg-erdőt adta el kitermelésre Bemard Antalnak és tőkés társainak. Az első dunai gőzhajót sikerült is megépíteniük egy Sellye alatti Dráva-öbölben, de a kivágott fát nem tudták értékesíteni, és a társaság megbukott.

101 100 BML PAK.ir.ZsSzJa,Anno 1794.Polgári panaszok a lakócsai uradalomban. 101 BML Batthyány-Montenuovo (B-M) Lt.221.d.Az 1820.évi úriszék jkv. 1-5. Uo. 183.d. 1825. ápr. 19. Hivatalos tudósítás Bernhard Antal sellyei erdőbérletéről.