Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1990/1991. (Pécs, 1992)

Tanulmányok a nemzetiségtörténet köréből - KISS Z. GÉZA: A Dráva-völgy magyar-horvát etnikai csoportjai egy társadalomtörténész szemével (1664-1849)

selő, de soha ki nem irtható személyi kapcsolatok rendszere. A magyar népességű uradalmakban írott nyomok nélkül, diszkrétebb formában folyt a feletteseknek való kedveskedés, de Szentmárton és Lakócsa ispánjai ritkán küldtek a távolabb lakó uradalmi főtisztnek ós az ügyeiket intéző megyei „illetékesek"nek olyan jelentést vagy kórelmet, amelynek ne lett volna „melléklete". Ez lehetett puskával lőtt vagy csapdával fogott vad, víziszárnyas, halkülönlegesség, levesnek való kövér teknőc, „káposzta nemesítő" csík. Az is előfordult, hogy a felettes őzet, szarvast, vaddisznót „vásároltatott" konyhája számára. Minthogy pedig az ilyen feladatok teljesítéséhez a vadorzók értettek a legjobban, illuzórikussá vált az ellenük való harc. Ha pedig náluk a tilalom ellenére is maradhatott fegyver, akkor a parasztok egy része sem tett eleget a fegyverbeszolgáltatási parancsnak. Kitűnő alkalmai voltak az evés-ivásnak a különböző rendeltetésű, hivatalos kiszállások is. Jó lehetőséget kínáltak a kinti „társas összejövetelekhez" a költséges úriszéki ülések. 1819-ben a szentmártoni jobbágyok által okozott 172 forint 18 krajcárt kitevő kár ügyében két széktartás is volt, s az összes költség 592 forintot tett ki. Ebben az összegben a magas napidíj mellett benne volt az úri ellátás (8 ebéd ós vacsora 13 személy számára), de beleszólt a rendezvénybe is a mocsárvilág, mert az esős idő miatt (júliusban 6, decemberben 7) 4-4 lovas forspontot kellett kiállítani, hogy azok az említett urakat vontassák". Az út azonban annyira rossz volt, hogy Kovacsevics Márton 60 forintos lova „sárban elveszett".

91 A pécsi székhelyű Káptalan 1843 januárjában tartott úriszéki ülésének költsége már 463 forintot tett ki. Itt (helyben lakván a résztvevők), elmaradt az úri ellátás és a szállítás, de magas volt a rang szerint fizetett honorárium, amelyből az elnök 200, az összejövetelt szervező tiszttartó 7 (!) forintot kapott.

92 A jövedelemforrások Ezek az uradalmak jelentéktelen gazdálkodást folytató „adóztató" birtokok voltak. Jobbágyaik terméséből és termékeiből kilencedet, tizedet, kulináriák címen meghatározott mennyiségű élelmiszert (tojást, csirkét, vajat) szedtek, a belső fundus után pedig minden házzal rendelkező úrbéres fizetett 1 aranyforintot. A négy egyházi uradalomban rendszerint egy listára írták fel a „két tized"-et. A lakócsai uradalom dézsmajegyzékóben 1805-ben 184 mérő tiszta búza, 137 mérő rozs, 98 mérő zab, 31 mérő hajdina és 33 mérő köles szerepelt. Az uradalmi gazdálkodás általános színvonalára is jellemző, hogy a jobbagyi munkaerővel művelt saját gazdaságban ez az uradalom 1805-ben majdnem pontosan annyit termelt, mint a jobbágyok termésének említett húsz százaléka.

93 Etnikai csoportjaink naturális beidegzettségének bizonyítására említem, hogy ebben a tájban a feudális korban sem a jobbágy, sem az uradalom nem termelt piacra, hanem az esetleges felesleget a várható szükségletnek megfelelő gabonatárolókban tartalékolta. Az emberekről való gondoskodás épp oly természetes 91 BML PAK.ir.ZsSzJa.A provizor iratai, 1821 .A szentmártoni bíró kimutatása. 92 PKGL F.207.155/1843.SZ. 83 BML PAK.ir.ZsSzJa.Rationes super Parafa et Naturalibus... 1805. 145.SZ.