Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1971. (Pécs, 1972)
FORRÁS ISMERTETÉSEK - Fáncsy József: Adatok a Drávamenti falvak újjáépítésének történetéhez az egykorú iratok és a sajtó alapján
az esetenként kiutalt összegek a munkabéreket is alig fedezték, sőt gyakran nem is volt elég. Igy az építkezéshez szükséges és leszállított anyagok árát kifizetni nem tudták. A munkálatokat leállítani nem lehetett, mert a falegyenig elkészült házakat tető alá kellett hozni. Az 1945. októberében leszállított építési anyagokat 1946. márciusában sem fizették ki, mert azóta sem kaptak akkora összeget, hogy a munka*dijon kivül másra is jutott volna. A tartozás 8141 180000 Pengő volt. Tekintettel arra, hogy az anyagok ára még mindig emelkedett, és igy az adósság folyton növekedett, a cégek perrel fenyegettek. 89 Az újjáépítési miniszter március 19-én értesítette az alispánt, hogy addig, amig a vármegye területén beszedett közmunkaváltság pontos összegéről nem tesz jelentést, a drávamenti községek részére ujabb összeget nem utal ki. Az alispán azonnal jelentette, hogy erre vonatkozó jelentését már március 2-án megtette. 90 A várva-várt pénz csak májusban érkezett meg. A Délmagyarországi Kereskedelmi Bank RT. május 13-án értesítette az alispánt, hogy az újjáépítési miniszter a drávamenti falvak építkezésére a bankhoz 700 millió adópengőt utalt át. 93 Az infláció és a kitelepítések miatt a községek anyagi helyzete is egyre romlott/ u 9y n °gy vállalt építési kötelezettségeiknek nem tudtak eleget tenni. "A községben legtöbb helyen már telepesek vannak, akik szegény emberek. Soknak még annyija sincs, hogy családját rendesen eltartsa. Az építkezés ügyét még a képviselőtestület elé sem lehet vinni, mert például Felsőmindszent, Gordisa és Kishajmás községek önrendelkezési jogát felfüggesztették, így a dömfés a Hegyháti járás főjegyzője hatáskörébe tartozott. 92 Ha a testvérközség akció építkezései akadoztak is, az államsegélyes építkezések teljes erőből megindultak. Az újjáépítést irányító bizottság végigjárta mindazon falvakat, ahol az építkezések folytak. Megállapították, hogy Drávacsehiben, Drávapalkonyán és Drávaszabolcson 5-5 teljesen uj ház felépítése, ezen kivül több ház tatarozási munkái folynak. Dolgoztak ezen kivül Harkányban, Gordisán és Kovácshidán is, itt azonban csak javítási munkákat végeztek. A munkálatok mindenütt jó ütemben folytak. Az újjáépítési minisztérium által kiutalt 700 millió adópengo azonban már elfogyott, mert ebből az összegből kellett fedezni az 1945. évi építési anyagok beszerzési költségeinek egy részét is. A minisztérium által kilátásba helyezett 550 millió aaopengő kiutalása pedig késett. A bizottság az összeg azonnali kiutalását kérte. 93 Junius l-i számában adott hirt az Uj Dunántúl a várvavárt 550 millió adópengő megérkezéséről. Az építkezés folyhatott tovább. Az újjáépítési miniszter megbízásából Dr. Cserzy István miniszteri tanácsos érkezett Pécsre és megbeszélést folytatott az építkezéssel kapcsolatos kérdésekről. A minisztérium június hónapra 1500 millió adópengőt irányzott elo az építkezésekre. A bizottság már régebben kérte, hogy az 1945. évről fennmaradt 300 millió pengő adósságot a havi ellátmánytól függetlenül külön ^utalják ki. A miniszteri tanácsos most közölte, hogy ennek a 300 milliónak kiegyenlítésére fel lehet használni a megyében júniusban befolyó közmunkaváltság teljes összegét. Tekintettel arra, hogy ez a bevétel aligha fedezi az adósságot, a hiányzó részt majd máshonnan pótolják. 94 Az újjáépítési miniszter június 28-án 900 millió adópengőt utalt ki az építkezésekre. Az építési munkák június hónapban megfelelő ütemben folytak, majd a hónap végén pénzhiány miatt le kellett lassítani a munkát. Az újjáépítési miniszter ez ideig hétről-hétre folyósította a szükséges költségeket, a hónap végén azonban a kiutalás elmaradt, és az építést vezető Újjáépítési Bizottságnak már-már alig volt