Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1970. (Pécs, 1971)

TANULMÁNYOK, FORRÁSISMERTETÉSEK - KOPASZ GÁBOR: A pécsváradi közalapítványi iratok

A kerületi pénzügyigaztóságok nevüket a székhelyről kapták. Élükön egy-egy igazgató állott. A pécsi kerületi pénzügyigazgató Marcher Józsefnek hivták. A Bach-korszak nemzetelnyomó politikájára jellemző, hogy a pénzügyigazgatók túlnyomó többségükben idegenek voltak. 13/ Ez a szervezeti változás a praefektorátusi iratokból is szembetűnik. Az 1852. évben már egyáltalán nincsenek főtisztségi iratok, hanem ezeket a cs. kir. kerületi pénzügyigazgatósági iratok helyettesitik. Mivel ekkor a gazdászati kerületeket a kerületi pénzügyigazgatóságok irányitották az egyes uradalmak közvetlen felettes szervei a kerületi pénzügyi igazgatóságok lettek. Egyébként a tiszttartóságok és az uradalmi ügyészségek általában ugy folytatták működésüket, mint korábban. Kisebb változások azonban előfordultak a tisszttartóságok működésében is. A pécsváradi és mágocsi uradalmak számtartóságait egyesitették, illetve a pécsváradi számtartó látta el a mágocsi számtartói feladatkört is. A versendi (babarci) önálló provizorátus megszűnt és községeit részben a pécsváradi, részben pedig a bozsoki uradalomhoz csatolták. A pécsváradi provizorátushoz került Maráza, Máriakéménd, Mogyoród, Liptód, Szederkény, a bozsoki provizorátushoz pedig Babarc, Kisnyárád, Szajk és Versend. Változás történt a szekszárdi provizorátus szervezetében is, mivel hozzácsatolták a fajszi jószágot. Az uradalmak számának csökkentése egyébként más gazdászati kerületben is előfordult a Bach-korszak alatt. A pécsváradi gazdászati kerülethez csaholták az egész lakócsai uradalmat (tiszttartóságot). A gazdászati kerületek régi szervezetüket 1866-ban nyerték vissza, amikor mind a hat gazdászati kerület élére ismét főtiszteket állítottak. Igy újból a főtisztségek (praefektorátusok) lettek a tiszttartóságok (provizorátusok) közvetlen felettes szervei. A kiegyezés, illetve az önállő magyar minisztérium megalakulása után a közalapítványok a vallás- és közoktatásügyi minisztérium felügyelete alá kerültek. A közalapítványi kerületi pénztárak (finális kasszák) számiára 1868-ban szolgálati utasítást adtak ki, amely hét szakaszra terjedt, és ebben intézkedtek a számtartói hivatal létszámáról, a tisztviselők kötelességeiről, a hivatali ügyintézésről, az uradalmi jövedelmek behajtásáról, a számfejtésről, a hátralékok növekedésének megakadályozásáról, a pénzkezelésről és a pénztár helyi ellenőrzéséről. A szolgálati utasitás megszabta, hogy a kerületi pénztárak személyzete számtartókból, ellenőrökből és egy vagy több hivatali Írnokból áll. Az ügykezeléssel és ügyintézéssel kapcsolatban elrendelte, hogy minden kerületi pénztárnál pontosan vezetni kell az iktatókönyvet, a szerződések könyvét és a rendeletek nyilvántartását. A kerületi pénztáraknak minden félév végén kimutatást kellett készíteni uradalmanként a hátralékban maradt tartozásokról és ezt a főtisztségek utján fel kellett terjeszteni a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez. A számtartók minden bevétel, vagy kifizetést előzőleg számfejtettek. Minden kerületi pénztárnál kellett lenni egy kézi pénztárnak és egy főpénztárnak. A kézi pénztárban a napi bevételeket helyezték el, a főpénztárban pedig a kézipénztári feleslegeket. A kormány még 1849-ben létesített egy közalapítványi ügyigazgatóságot, amely az összes közalapokra vonatkozóan intéző és tanácsadó közege volt a kormánynak. Működését a 10 165/1867 V.K.M. sz. rendelet szabályozta. Az ügyigazgatóság lényegében a legfőbb felügyeletet gyakorolta a minisztérium megbízásából. Működését 1894-ben módosították, de ez a hatáskörében lényeges változást nem jelentett. Ezt a feladatot a kiegyezésig a helytartótanács tanulmányi bizottsága látta el. A jobbágyfelszabadítással, illetve a volt jobb ágybirtokok megváltásával jelentősen megcsökken az alapítványi birtokok területe, különösen a szántóterület. A szántóterületek müvelésére, hasznosítására az is jellemző, hogy folyton szűkült a főtisztség majorsági területe és egyre több szántóföldet adtak bérbe egyes árendásoknak. Mivel ezzel szemben az erdőterület szinte teljes egészében a gazdászati kerület kezelésében maradt, ez rányomta bélyegét az uradalmak munkájára is olyan irányban, hogy az erdőművelési munka előtérbe került a szoros értelemben vett szántóföldi mezőgazdasági munkával szemben. Ehhez még az is hozzájárult, hogy már az 1879: XXXI. tc. is fontos intézkedéseket hozott a közalapítványi erdők kezeléséről. Megszabta, hogy ezeket az erdőket előre elkészített, rendszeres üzemterv szerint kell kezelni, melyeket a földmüvelésügyi miniszternek jóvá kell hagyni. Az erdőkezelést az állami erdőfelügyelőknek kellett ellenőrizni, s a kezelés szabályosságáról időközönként, esetleges szabálytalanságáról pedig azonnal jelentést kellett tenniök a megyei közigazgatási bizottságnak.