Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1970. (Pécs, 1971)

HELYTÖRTÉNETIRÁSUNK FELADATAI - VARGHA KÁROLY: A honismereti mozgalom Baranya megyében

9. / A hely- és település történe tiràs szinte minden szakkörnek kutatási alapkérdése. Ez akkor is vizsgált téma, ha a szakköri munka fő célja (és ez igen gyakori) a falumonográfia elkészítése több éves munkával, a részlettémák helyes arányú feldolgozásával. A településtörténetnek - különösen megyénkben - nemcsak a messze mult vonatkozásában vannak teendői, hanem a felszabadulás óta eltelt idők népmozgalmi viszonyainak rögzítésében, a megszűnőben 1 AirA +É>I

pnîïlések életének, elmúlásának megírásában. 10. / Az irodalomtörténeti vonatkozásoknak a honismereti kutatásokban megbecsült helye van megyénkben. Már a honismereti szakköri mozgalom megindulása előtt - de honismereti és népművelési céllal - megkértük Dr. Kolta Ferencet, a Pedagógiai Főiskola magyar irodalomtörténeti tanszékének vezetőjét, hogy állítsa össze megyénk irodalmi vonatkozású helyeinek jegyzékét. Ezt a dolgozatot több adattal kiegészítettük és közreadtuk. Honismereti szakköreink mindenütt gondozzák az irodalmi emlékeket. Ez a tevékenységük nemcsak a vonatkozó életrajzi adatok és méltatások összegyűjtésében, előadások tartásában stb. mutatkozik, hanem kis kiállítások rendezésében, évfordulók megünneplésében, emléktábl ák leleplezésében. Hogy csak néhány ilyen irodalmi vonatkozásra utaljunk: Dr. Mohácsi Jenő (Mohács), Dr. Kiss Géza (Kákics), Baksay Sándor (Nagypeterd), Kazaliczky Antal (Mozsgó), Istvánffy Miklós (Szigetvár), Radnóti Miklós (Mohács), és hamarosan sor kerül Kodolányi János emlékének megörökítésére is Vajszlón. A honismereti mozgalom ugy is kapcsolatot teremtett és teremt az irodalommal, hogy gondjaiba veszi, népszerűsíti a helyi vonatkozású eseményekből, a táj felhasználásával készült irodalmat. Hogy legalább három ilyen témát is említsünk: Mohács a magyar irodalomban, Szigetvár az irodalomban és az Ormánság irodalmi ábrázolásai álljanak előttünk. 11. / A nyelvtudománnyal a községnevek, a dűlőnevek magyarázatától a népnyelv (nyelvjárások) szakszerű leírásáig igen sok kapcsolata alakult ki a megyei honismereti mozgalomnak. A tanárképző főiskola magyar nyelvi tanszéke is több helynév-, szakmai műnyelv-, (bányásznyelv-) gyűjtést szorgalmazott eddig a nappali és a levelező hallgatóknál egyaránt. Szakdolgozatok és pályamunkák dolgoztak fel ilyen kérdéseket. A nemzetiségi német és a délszláv tanszék is támogatta a maga területén az ilyen jellegű törekvéseket. Sajnos mégis meg kell mondanunk, hogy összefogó szerv, a munka megszervezését és vezetését vállaló személy vagy intézmény hiányában ez a rendkivül jelentős munka (- amelynek éppen megyénkben a leglényegesebb előmunkálatai is készek, s több részlete minőségi tekintetben is közel 10 éve megoldott -) még mindig nem folyik, sőt remény sem látszik megoldására. Ha még arra is gondolunk, hogymilyen tanulságokat és tudományos eredményeket tárhatna fel az ilyen kutatás éppen megyénkben, a többnyelvűségnek ebben az érdekes és mozgalmas kohójában, akkor különösen sajnálnunk kell a munka késését, vagy végleges elejtését. Honismereti szakköreink azonban - erejükhöz mérten - mindent megtesznek az értékek megmentésére ezen a területen ío 12. / Megyénk honismereti mozgalmában a nemzetiségismereti kérdések sem voltak elhanyagolhatók sem a nemzetiségi helyeken, sem általában. Nemzetiségeink szükséges tudományos vizsgálatához megyénkben csak délszláv vonatkozásban van meg a megfelelő intézet (a mohácsi múzeum) és a nemzetiség nyelvét jól biró szakember. Nem igy áll a helyzet a sokkal nagyobb létszámú németséggel. A honismeret megyei felelőse mégis megtett mindent a megye szakköreiben is a nemzetiségi lakosság megismertetésére. A szederkényi németek múltjának feltárásával a helyi szakkörvezető (Ravasz János) az országos felszabadulási pá1: ázaton (1970) dijat nyert, de kiállításuk is rendkivül jelentős és meggyőző volt tárgyilagosságával. Ata és Pécsudvard szakköre a délszlávok értékeit gyűjti és dolgozza fel szép sikerrel. A pécsi Leővey gimnázium német tagozatának honismereti szakkörének, ill. az iskola délszláv tanulóinak külön-külön megrendezett tárgyi néprajzi kiállításai igazolták, hogy menynyi érték megmentésére kell itt is gondolnia a szakköri munkának. Reméljük, hogy Kővágó László cikke (Honismeret-Helytörténet, Bp. 1970. 53-58._l. / ilyen vonatkozásban is megjavítja lehetőségeinket. Jóllehet soha nem szűntünk meg hirdetni, hogy a honismereti munka önmagában hordja jutalmát, mégis minden lehető helyen szorgalmaztuk és a jövőben is szorgalmazni fogjuk az ilyen irányú tevékenység anyagi támogatását, jutalmakkal, pályadijakkal való ösztönzését. A Népművelési Tanácsadó sokat tett ilyen vonatkozásban, amikor n

A legjobb honismereti szakkör" cimmel és anyagiakkal jutalmazza a sikeres munkát.