Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1969. (Pécs, 1969)

TANULMÁNYOK - KOPASZ GÁBOR: A gazdasági válság és az Alsó-Dunántúli Mezőgazdasági Kamara 1929-1933

fogyasztott bor után is borfogyasztási adót kellett fizetniök. A borosgazdák ezt igazságtalai tartották és a kerületi kamarán keresztül feliratot intéztek a kormányhoz, hogy a bortermelök által saját háztartásukban elfogyasztott bort a borfogyasztási adó alól mentesítse. Zala megye déli részén nagykiterjedésű szőlőterületek voltak és a lakosság elsősorban bortermelésből élt. Mivel a borértékesités pangott, az eladatlan nagy bormennyiség hordókban állott a pincékben. A falvakon átfutó borkereskedők 10-20 fillért adtak a bor literjéért. A kerületi mezőgazdasági kamara Dióskálon (Zala m. ) szőlészeti és borászati tanfolyamot rendezett, nem nagy sikerrel. Alig volt iránta érdeklődés és a tanfolyamszervezéskor a szőlősgazdák azt válaszolták, hogy ne a szőlőtermelésre és borkezelésre tanitsák a termelőket, hiszen azt úgyis ismerik, hanem szervezzék meg a borértékesítést. A szőlősgazdákat válságos helyzetükben nem a szőlőtermelés problémája érdekli, hanem a borpiac. A termelők tele vannak adóssággal. Régebben előleget kaptak a borra, most pedig minimális áron, hitelben is eladj ák. A borkrizis egyenes következménye lett Zalában a szőlőterületek csökkenése. A kipusztult szőlő helyébe vagy nem telepitettek ujat, vagy pedig Noah-fajtát ültettek, amellyel igen lerontották a magyar bor minőségét és hirnevét. A kamara által rendezett dél-dunántuli gazdagyüléseken állandóan foglalkoztak a bortermelők helyzetével. Elemezték a dél-dunántuli szőlőgazdaság helyzetének tarthatatlanságát. A szőlőmüveléshez szükséges anyagok beszerzési ára sokkal magasabb volt, mint amennyiért a termelt bort értékesiteni tudták. Azok a községek, amelyeknek lakói kizárólag bortermeléssel foglalkoztak, szinte teljes gazdasági nyomorba süllyedtek. Háromszoros volt a túltermelés az ország borfogyasztásához viszonyítva. Az ország évi borszükséglete 1. 5 millió hl. volt, az ország bortermése pedig elérte a 4. 5 millió hl. mennyiséget. Ezért a gazdagyüléseken azt kérték a kormánytól, hogy segitse elő minél nagyobb mennyiségű bornak külföldön való értékesítését, s tegyen intézkedéseket a belső fogyasztás emelésére. A belső fogyasztás fokozására ajánlották a vendéglősök által szedett magas borárak leszorítását. A bortermelők válságos helyzetével foglalkozott a kamara által 1930 őszén Balatonfüreden rendezett szőlő- és borgazdasági kongresszus is. Ezen Teleki Sándor villányi szőlőbirtokos kongresszusi elnöki megnyitójában taglalta a szőlőbirtokosok sérelmeit. Az első világháborút lezáró békeszerződések után Magyarország belföldi fogyasztó piacának elvesztett kétharmad részét, viszont a szőlőterületeknek kétharmad része a trianoni határokon belül maradt. A szőlőbirtokosság tőkeerejében teljesen legyengült, pedig ez viseli a városok és községek háztartási kiadásainak jó részét, amelyet borfogyasztási adó formájában vetnek ki rá és szednek be tőle. A bortermelőkön a gazdasági válság következtében az anyagi kimerülés végső jelei mutatkoznak. Ahol pedig a szőlő elpusztul, elpusztul vele együtt a nemzeti vagyon nagy része, s koldusbotot foghat a kezébe sok százezer szőlőmunkás és szőlőbirtokos - mondotta a balatonfüredi kongresszuson Teleki Sándor. 8 Tehát a mező- és szőlőgazdaság a válság éveiben a Dél-Dunántúlon ugyanolyan nehéz gazdasági helyzetbe jutott, mint az ország többi részében. Az Alsó-Dunántuli Mezőgazdasági Kamara gyűlésein, értekezletein többször történtek utalások, hivatkozások az országszerte jelentkező gazdasági bajokra, s tartottak tájékoztatásokat, ismertetéseket a gazdasági válság által okozott elszegényedés országos méreteiről. A gazdasági válság utolsó évében, 1933. decemberben az egész ország eladósodott gazdáinak számát kb. 600. 000 főre becsülték, az eladósodott föld területét pedig 6 millió kat. holdra. Ha elgondoljuk, hogy hazánkban a mezőgazdasági terület - leszámítva az erdőket és a kötött birtokokat - 12 millió kat. holdra terjedt, akkor a mezőgazdasági területnek kereken 50 %-a volt eladósodva. Az az adósság, amely a mezőgazdaságot terhelte, 2.200-2.300 millió pengőre rúgott. Az egy kat. holdra eső adósságteher átlagosan mintegy 370 pengő volt. Amig a gazdasági válság előtt egy kat. hold föld forgalmi értéke 600 pengő volt, ennek az ára 400 pengőre esett. Az eladósodás nem volt egyforma mértékű, hanem súlyosabb volt ott, ahol magasabb volt a föld kataszteri tiszta jövedelme. A legsúlyosabban eladósodott birtokosok száma mintegy 65. 000 fő volt, s ezek birtoka 900. 000 - 1. 000. 000 kat. holdra terjedt, melynek bankadóssága összesen kb. 700 millió pengőt tett ki. Az egy holdra eső adósság 600 pengő volt az 50-100