Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1968. (Pécs, 1968)

DOKUMENTUMOK - Pécsi Mihály visszaemlékezése: A kommunista párt megalakulása, a Tanácsköztársaság hónapjai és a fehér terror Baranya meg nem szállt részén. (Közli: Banna Lajosné)

"Pécsi ur adja meg magát, jöjjön vissza és majd akkor ha megadja magát és visszamegyünk, nem bántjuk, hozzá se nyulunk. Megmondjuk, hogy önként adta meg magát." Ugy - mondom én - tegnap még kutya kommunista voltam, ne legyek én ur nektek soha! Egy pillanatra kipihentem magam, aztán a hegyen keresztül mentem (egy kúpszerű hegy volt ott. ) Kb. 400-500 m-t kellett menni s beértem egy faluba. Éppen nekimentem a templomnak. A templomkerités amolyan sövényféle volt, belül meg kukorica, tök, meg efélék. Amikor odaértem az útra (nem müut volt, hanem makadámutféle), hallottam, hogy autó jön valahonnan. Fogtam magam és gyorsan beugrottam a templom kertjébe, és a sövényen néztem kifelé. Jön egy autó, rajta van három fogházőr és négy csendőr. Hát, mondom, ezek is engem keresnek. Néznek nagyon mindenfelé, onnan felülről, még látcsövekkel is. Elmentek lefelé, én meg elmentem felfelé. Aki ismeri Kaposvár környékét, az tudja, hogy ott van a ropoli erdő. Amint megyek, megtaláltam a keskenyvágányu vasutvonalat. A ropoli erdő a bankok tulajdona volt, fakitermelés folyt ott, s ezen a keskenyvágányu vasúton szállitották a fát. Ennek mentén aztán betértem a ropoli erdőbe. Bent az erdőben egyszer csak hallom, hogy jön a vonat. (Vasutas voltam, egy vasutas hamarább meghallja az ilyesmit. ) Gyorsan felmentem jobbkézfelől. (Az iparvágány mindkét oldalán lejtő volt. ) A mozdony megállt a ropoli erdő bejáratánál. No mondom ezek most megláttak engem. Elővettem a borotvámat a zsebemből. Gondoltam, ha egy idejön, és meg akar fogni, én ráugrom, de meg nem adom magam, mert most már szabad vagyok. De mindjárt meggyőződtem arról, hogy nem láttak meg. Mert az egyik csendőr leszállt a mozdony jobb oldalán, a másik a bal oldalán. Tehát tisztában voltam vele, hogy nem láttak meg. Tőlem kb. 40 lépésre megálltak, de ott kukorica volt, meg tökinda, stb. ott feküdtem, nem láttak meg. Aztán elmentek a mozdonnyal. Később találkoztam az erdésszel. Azt kérdi: "Maga mit keres itt? Nem tudja, hogy itt nem szabad járkálni?" - "Miért ne szabadna" - kérdeztem. "Hát nem tudja, hogy itt fehér katonaság van, fent a kastélyban, s itt nem szabad járkálni. Ha elcsipik, agyonlövik. " No jó, most már ezt is tudom - gondoltam. Az erdésznek azt mondtam, hogy orosz hadifogságból jöttem és haza akarok menni Szigetvárra. Délután 4-5 óra között Szentlászló pusztánál láttam, hogy kb. 15-20 ember megy arra. A fakitermelésnél dolgoztak. Hozzájuk csatlakoztam. Igy értünk be Nagy harsányba. Ott egy ismeretlen házba bezörögtem. A kutyák majd lehúztak. Eleinte nem akartak beengedni, de aztán, amikor a gazda meghallotta, hogy orosz fogságból jövök, azt mondta, az ő fia is két napja érkezett meg, és beengedett. Becsületes ember volt, hozott ennivalót, sőt még 3 dl. bort is. Hajnalban fél kettőkor elvezetett a határhoz, és reggel 5 órakor már Szigetváron voltam. Közli: Banna Lajosné