Emlékszám Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére - Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. 11-12. évfolyam (1998-1999)

Pálmány Béla: Az első népképviseleti országgyűlési választások Magyarországon

Ez gyakorlatilag a megyékben élő minden birtokos és birtoktalan nemes személynek továbbá a jászkun, hajdú és XVI szepesi városi kiváltságos kerületek és a szabad királyi városok polgárainak biztosította a jövőben is a voksolási jogot. A magyar korona tartományaiban élő nemesség létszámát Fényes Elek 1847-ben megjelent statisztikai müve alapján pontosan összesíteni lehet. A Magyar Királyság megyéiben, kerületeiben, városaiban, továbbá a horvát és szlavón tartományban, a katonai végvidékeken és Erdély vármegyéiben, székeiben, városaiban továbbá végvidékein 617 521 nemes - férfi és nő - személy élt, akik a 12 033 399 főnyi magyar és 2 085 640 lelkes erdélyi össznépességnek 4,37%-át tették ki. A népképviselet elve azt jelentette, hogy a nem nemes 20 éven felüli férfiak is választójogot kaptak, ha független egzisztenciájuk volt. Vagyis aktív választók lettek azok, akik a szabad királyi városokban vagy rendezett tanácsú községekben 300 pengőforint értékű házat vagy földet bírtak, illetve ha kézművesként, gyárosként dolgozva önálló műhelyük és legalább egy segédjük, illetve kereskedőként saját boltjuk volt. A falvakban, kisebb mezővárosokban élő ama volt jobbágyok is aktív és passzív választójogot nyertek, ha legalább 1/4 telket birtokoltak, vagy 100 pengőforint biztos évi jövedelmet élveztek. Törvénybe iktatták végül, hogy az orvosok, sebészek, ügyvédek, akadémiai művészek, tanárok, a Magyar Tudós társaság tagjai, a gyógyszerészek, lelkészek, községi jegyzők és iskolai tanítók is jövedelmi cenzus nélkül választójogot élveznek állandó lakhelyükön. Ez a szabály a nem nemes értelmiségiek - honoratiorok - teljes politikai jogképességének elismerését jelentette, ami egy hosszú emancipációs folyamat végeredménye volt. A honoratiorok a Napóleon ellen meghirdetett nemesi felkelések óta részt vállaltak a subsidiumnak nevezett hadisegély fizetésből és a fegyverfogásból, de ennek fejében csak a megyegyűléseken kaptak szavazati jogot, a diétái követválasztásokon nem vehettek részt. Az értelmiség ilyen széles körének politikai jogokhoz való juttatása - bár számuk az ország népességének alig 1%-át tette ki - természetesen Kossuth és a szabadelvűek szándéka volt. Velük is növelni akarták a haladás pártját az alig polgárosodott községekben a szegény birtoktalan - csupán címeres levéllel felruházott konzervatív nemesi tömegekkel szemben. Nem kaptak tehát választójogot a vagyontalan zsellérek, napszámosok, a „gazdái hatalom alatt álló", önálló egzisztenciával nem rendelkező cselédek, iparos segédek, munkások, a be nem vett vallást gyakorló zsidók és - ekkoriban magától értetődően - a nők sem. Milyen arányban voltak a népességen belül a szavazati joggal rendelkező polgárok? A korábbi kutatások megadták erre a kérdésre a választ: 6%-nyian, a jobbágyságnak pedig mintegy az 1/3 része, Varga János szerint