Emlékszám Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére - Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. 11-12. évfolyam (1998-1999)

Pordán Ildikó: A törökországi emigráció és „hétköznapjai" László Károly és Perczel Miklós naplóiban

A KOSSUTH-EMIGRÁCIÓ TÖRÖKORSZÁGBAN A temesvári csatavesztés, majd a világosi fegyverletétel után tömegesen hagyták el Magyarországot azok, akiket a megtorlás erre kényszerített. Legtöbben Kossuth köré csoportosultak, akitől még továbbra is várták az események megváltoztatását. Az emigráció már kezdettől fogva megosztott volt, hiszen a szabadságharcban részt vevő vezetők is eltérő véleményt alkottak arról, hogy kell-e folytatni a harcot, azaz az emigrációbeli lét lehetőségeihez képest pénzt gyűjteni a későbbiekhez, ahogy ezt Kossuth is vélte, vagy pedig - ahogy Perczel Mór gondolta -, megegyezésre kell törekedni az osztrákokkal, és el kell fogadni az általuk felkínált lehetőségeket. Kossuth a hazatérésre nem is gondolhatott, hiszen vele és a fontosabb vezetőkkel kapcsolatban a „minél messzebb Magyarországtól" álláspont érvényesült. Ennek következtében kellett neki és közvetlen környezetének egyre mélyebbre és távolabbra hatolni a Török Birodalomban, így lett Vidin, Sumla után utolsó tartózkodási helyük a kisázsiai Kutahia. Itt már az eredetileg közel 4000 fős menekültseregnek csak a töredéke töltött nehéz hónapokat a szabadulásra várva. A Törökországban való tartózkodás körül is komoly diplomáciai küzdelmek voltak, hiszen az osztrákok és oroszok kezdetben ahhoz ragaszkodtak, hogy adják ki Kossuthot és a fontosabb politikai vezetőket, hogy az aradi vértanúk sorsára jutassák őket. Később a minél hosszabb ideig tartó internáláshoz ragaszkodtak, kezdetben ez öt év volt, majd az amerikai, angol és francia fellépésnek köszönhetően beleegyeztek Amerikába való távozásukba. Nyilvánvaló, hogy ebben meghatározó volt a távolságból eredő biztonságérzet. Kossuth előtt már Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc is Törökországba volt kénytelen menekülni, egy olyan országba, amely szintén népeket nyomott el, és emellett még rendkívül elmaradott is volt. A Nyugat felé menekülés földrajzilag és politikailag is lehetetlen volt. Gróf Andrássy Gyula már 1849 júniusától Konstantinápolyban tartózkodott diplomáciai megbízatással, később gróf Vay László vette át feladatát. Természetesen történtek próbálkozások kapcsolat felvételre Angliával és Franciaországgal is, Kossuth külpolitikai képviselői Pulszky Ferenc és Teleki László minden tőlük telhetőt megtettek, hogy a megnyerjék a magyar ügynek ezen országokat, de a nagyhatalmaknak nem állt érdekükben túlságosan meggyengíteni a Habsburg-monarchiát. Nekik olyan erős Ausztriára volt szükségük, amely ellensúlyozhat] a a Dardanellák birtoklására törő cári politikát. Bár amikor az oroszok és osztrákok 1849. szeptember 14-i jegyzékükben háborúval fenyegették meg Törökországot a kiadatás megtagadása esetén, akkor az angolok és