Baranya. Történelmi közlemények 9-10. évfolyam (1996-1997)

Oldalszamok - 78

melyekről ritkán esik szó. A Georgikon működéséből idézi például a felvehető hallgatók létszámára, az ösztöndíjak eloszlására és az egyéb támogatásokra vonatkozó táblázatot. Ugyancsak megismerheti az olvasó a magyaróvári tanintézet alapítását és az ottani hallgatók adatait tartalmazó összefoglalást. Az intézetek mellett szóba kerülnek a képzést végző, a gyakorlati munkát szervező és a tapasztalatokat tankönyvek formájában megíró tanárok is. Bár a fejezet címe azt ígéri, hogy a kiegyezésig tárgyalja a szerző az intézményhálózat kialakulását, de valójában - igen helyesen - az 1870-es évtizedig tartó első fejlődési szakaszról esik itt szó. Kiderül, hogy előbb a keszthelyi, a debreceni és a kolozsmonostori „Felsőbb Mezőgazdasági Tanintézeteket" állították vissza, majd 1874-től létrehozták ugyanezen városokban a középfokú szakoktatást. A felső népiskolák éppen ilyen feladatot voltak hivatva betölteni, de ez az iskolatípus soha nem terjedt el. Volt ugyan több javaslat a kérdés rendezésére, de sem a Földműves, Ipar- és Kereskedelemügyi Miniszter, sem a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter által tanulmányútra küldött szakértők tervezete nem valósult meg. A mezőgazdasági szakoktatást a gyakorlatban a különféle tanfolyamok képviselték. A könyv //. és III. fejezetében Szávai Ferenc a polgári Magyarország keretében az 1870-es évektől az 1940-es évek végéig megszervezett gazdaképzési rendszerekkel foglalkozik - időnkénti európai kitekintéssel. Az önálló kutatásokon alapuló, a szakmai újdonságokat hozó I. fejezetben először az államilag támogatott képzési formákat tárja az olvasó elé. Az időrendiséget követve ott folytatódik a feldolgozás, ahol az előkészületek abbamaradtak: 1877-ben, amikor életbelépett az előző esztendőben elfogadott felsőbb népiskolákról szóló XIII. törvénycikk. Sajnos a mezőgazdasági szakoktatást a felsőbb népiskolák nem oldották meg, mivel gyakorlatilag ezen intézménytípus nem jött létre az országban. Helyette a minisztérium kezdeményezésére az 1890-es évektől 12 földművesiskolát nyitottak, melyekben a tanulók ugyan általában véve parasztgazdák gyerekei voltak, de nem a családi birtokra tértek vissza tudással felvértezve, hanem nagyobb gazdaságokhoz, uradalmakhoz szegődtek el ispánnak. A gyakorlatban az alapfokú oktatás helyett a 12 iskola versenytársává vált a már meglévő gazdászképzőknek. A parasztgazdák számára képző első iskolák Erdélyben létesültek, melyek működéséről keveset tud a szakirodalom, s ezekről Szávai Ferenc pontos összegzést ad. Ugyancsak ismerteti az OMGE által kezdeményezett alsófokú képzés megindulását. Az államilag támogatott gazdaképzésben a századfordulótól kezdve megjelenik Magyarországon is a továbbképző iskola, melyet a vasárnapokon működő ismétlő iskolák keretében indítottak el. Ezekben már valóban a falusi gazdák gyerekei kaptak mezőgazdasági ismereteket, s azt a napi tevékenységük során alkalmazni tudták. A múlt század végén megkezdték működésüket a kéthónapos téli iskolák is, melyeket a miniszter állított fel. A mezőgazdaságban lévő óriási szakemberhiányt mutatta, hogy a parasztgazdaságok-gyerekeinek felállított téli tanfolyamokon végzettek is az első két évben uradalmakban helyezkedtek el, s a miniszternek külön szabályozni kellett, hogy a nagyüzemek gazdatiszjei milyen iskolai végzettséggel rendelkezzenek.