Baranya. Történelmi közlemények 9-10. évfolyam (1996-1997)

Oldalszamok - 79

A szerzőnek sikerült bemutatnia, hogy az alsófokú gazdászképzés NyugatEurópában meghonosodott háromféle fajtája Magyarországon is megjelent. A gazdaképzés összesítését térképen készítette el, ami könnyen áttekinthetővé teszi a hálózat területi elhelyezkedését. Kár, hogy a feliratozásban ábra szerepel, míg a szövegben térképre hivatkozik, bár annak nem magyar változata szerinti formában (térkép 1). A gazdászképzés intézményhálózatának kialakulásáról joggal összegzi a szerző, hogy „a múlt században a mezőgazdasági tanintézetek alapításában a magánbirtokosok játszottak pozitív szerepet, helyüket a 19. század utolsó harmadában az állami beavatkozás (szervezett képzés) váltja fel, amely végül a gazdasági egyesületekkel karöltve képes megteremteni a gazdaképzés kereteit." A fejezet hátralévő részeiben a gazdaképzés új formáiról esik szó. Ilyen volt a két világháború között megindult népfőiskolai mozgalom, melyet mind a társadalmi egyesületek (OMGE), mind az egyházak támogattak. A népfőiskolákról viszonylag sokat tudunk, s ezeket foglalja össze a szerző. Annál kevesebb feldolgozás született a téli gazdasági iskolákról, tanfolyamokról, melyeken a saját birtokain gazdálkodó falusi lakosság érdeklődő tagjai vettek részt. Az olvasó számára világosan kiderül, hogy a történeti Magyrországon megindult különböző időtartalmú téli oktatási formákat az 1920-as években igyekezett a minisztérium hathatósabban támogatni. Az időközben megalakult Kamarák segítségével szervezett téli tanfolyamok részletes elemzése során apró, de lényeges specialitásokra hívja fel a szerző az olvasó figyelmét. Ilyen például a baranyai téli iskolákban tanulók nemzetiségi elemzése, amelyből kitűnik, hogy a német gazdák milyen nagy jelentőséget tulajdonítottak a továbbképzésnek. Hasonlóan érdekesek a beiratkozott és kimaradt tanulók százalékos összehasonlításai, a leventeképzés és a gazdaképzés összekapcsolására tett kísérletek. Az eddigi európai összehasonlítások mellett a környező „utódállamok" képzését is az olvasó látószögébe emeli a szerző abban a fejezetben, ahol a magyar gazdaképzési rendszer elterjesztését tárgyalja a második világháború alatt ismét Magyarországhoz tartozó tájakon. A mellékelt térképeken is jól kirajzolódik, hogy a visszacsatolt területeken milyen nagy számban alakultak gazdaképző iskolák, tanfolyamok, melyek közül Felvidéken és Erdélyben néhány helyszínen folyamatos volt az okatatás. A magyar állam fennhatósága alá került képzőhelyeket a minisztérium külön programmal támogatta és - a háborús kiadások növekedése ellenére - megpróbálta a felszereléseket a költségvetésből biztosítani. Az általános mezőgazdasági képzés mellett nagy hangsúlyt fektettek már a különböző szakterületek részletes tanítására (tej, kertészeti, öntözőmesteri, stb.) és a háziasszonyképzésre. Az egyre bővülő szakoktatást törvényi keretek között kívánták rendezni, amelyre 1942-ben a XVI: tc. kihirdetésével került sor. A hazai gazdászképzés első időszakát lezáró törvényről adott összefoglalásról többet szeretne olvasni az érdeklődő, hiszen ez az első átfogó szabályozása az alapoktatásnak. A hatását nyilván nem lehetett lemérni, mivel a háborús viszonyok alakulása,