Baranya. Történelmi közlemények 9-10. évfolyam (1996-1997)

Oldalszamok - 234

cikke: „Mit kíván 1932 márciusának ifjúsága! A végső cél: új, szociális szellemű Nagy-Magyarország!" címmel (aláírás: „Koppány"), az 1848-as, függetlenségi hagyományra utalással, 12 pontban fejtette ki a Turul Szövetség aktuális elveit, társadalompolitikai meglátásait. A programtervezetnek is beillő Turul-12 pont már címében jelzi a Turul eszmei folyamatosságát (az irredenta cél: Nagy-Magyarország visszaállításának követelése), de egyben már az új idők új feladatát, a szociális kérdés előtérbe kerülésének szükségességét is. A címben jelölt irredenta célt erősíti az első helyen hangoztatott kívánság: „Állandó küzdelmet elszakított területeink visszaszerzéséért, nemzetközi egyenjogúságunk helyreállításáért". A 2, pontban azonban már a magyar társadalomnak a szerző szerint legfontosabbnak vélt gondjával foglalkozik a tervezet: „Az országhatáron belül a magyarság egyenjogúsításáért a minden pozíciót elfoglaló zsidókkal és svábokkal, valamint kétévenként összeállítandó statisztikát a szabadfoglalkozásokban elhelyezkedett zsidóság számarányaitól". Új elem itt az, hogy egyformán idegenként szerepelnek a zsidók és a németek. A Turul-ideológia itt tehát már szakít a konzervatív „keresztény" fogalom használatával, amelybe korábban a középosztály két nemzetiségi-etnikai alkotóeleme, a magyar és a német is beletartozott, ha ezt a régebbi, kinyilvánított ideológiai szövegek nem is hangsúlyozták, itt viszont a „sváb" középréteg kerül szembe a magyar eredetű réteggel, hiszen a szerző szerint a közéleti pozíciókat „megszállva tartják a svábok". Másrészt viszont egy turulos kutatógárda szorgos munkája nyomán - átnézték a tiszti cím- és névtárakat, és ezek adataiból vontak le következtetéseket - a szerző állítja, hogy a budapesti ügyvédek, orovosok, kereskedők, az ipari és kereskedelmi vállalatok vezetői, a kocsmárosok, a mozitulajdonosok 70-90%-a zsidó. Ezen adatok láttán pedig így kiált fel a szerző: „Mi a magyar még hát ebben az országban?" Ebből pedig következik egy másik kérdés, vagyis megszületik már itt, a harmincas évek elején az egy évtizeddel később az ország vezető elméi által felvetett és többoldalról körüljárt kérdés, a „Mi a magyar?". A válasz szintén előrevetít, mégpedig a Németh Lászlő-i „kisebbségben" előképeként: „E hazában, melyet vérrel szereztek apáink, a magyar már csak kisebbségi sorsra van kárhoztatva!" Romantikus felszólítás következik ezután, melynek második része azonban hűvös számok útján közöl üzenetet: „Ébredj kábult magyar és vedd észre, hogyha az 5,9% zsidóság valahol 6%-ot foglal el, ott már tőled orzott el valamit." E százalékok közlése azonban a szerző szerint nem antiszemitizmus hirdetése, „mert arról nálunk sző sem lehet." De igenis indítsunk harcot egyenjogúságunkért és ne tűrjük, hogy teljesen kiszorítsanak a legjövedelmezőbb pozíciókból". Az egyetemeken is már hasonló a helyzet a régi állapotokhoz, a zsidó egyetemi hallgatók száma ismét egyenletesen emelkedik, ezért „sürgősen harcot kell indítani a régi numerus clausus tötvény visszaállításáért". Mivel a „magyarországi nagyvállalatok is teljesen és tökéletesen el vannak zsidósodva, „törvénnyel kell kötelezni őket a népesedési arányszám betartására". A közszállításokból kell kizárni azokat a nagyvállalatokat, amelyek e követelményeknek nem felelnek meg. A magyarság „vezető szerepét az országban" csak úgy tarthatja meg, ha tervszerű munkával támogatást és erősítést kap. Ez a munka elsősorban a