Baranya. Történelmi közlemények 9-10. évfolyam (1996-1997)

Oldalszamok - 135

végső megérési fokán vers lett, a versforma volt a végérvényes forma, mert az igazán forma volt, valami, ami zárt tökéletességében dacol a mulandósággal. Azok a korok, melyekben az irodalomnak igazi méltósága van, mindig versolvasó korok. A divatlap belső problémája az volt, hogy több volt belőlük, mint amennyire szükség volt. Ezért vad harcot vívtak egymással, a saját munkatársaikat a világ minden nagyságával előnyösen mérték össze, a másik lap munkatársáról pedig kisütötték, hogy nemcsak tehetségtelen, hanem sikkasztó, jellemtelen, szélhámos is. Az új generáció fiatalos és önképzőkörös harciassága örömmel vetette magát ezekbe az »irodalmi« harcokba, melyeket időnként párbajok fűszereztek. Ma, amikor a sajtó udvarias, mint egy orgyilkos, megdöbbentően hatnak azok a csaknem hitvitázó intenzitású gorombaságok, melyekkel a divatlapok elhalmozták egymást. Nem kímélték az előző generáció nagyjait sem: Bajzáról azt írták, hogy hűtlenül kezelte a Nemzeti Színház pénzét, Toldy apró csalásokat követett el az akadémiai pályadíjak körül, Vörösmarty aránylag olcsón menekült, őt csak plágiummal vádolták. Ennek az utóbbi vádnak nincsen súlya ebben az időben, annyira általános, mindenki mindenkit plagizátornak mond. Három nagy divatlap folytatja a harcot életre-halálra: a legrégibb a Pesti Divatlap, Mátray Regélőjének a folytatása, melyet Erdélyi János, majd Vahot Imre szerkesztett 1848-ig, és Petőfi a segédszerkesztője. Ez a fiatalok orgánuma és a radikális irányzat szócsöve. Egyik ellenfele a Frankenburg által szerkesztett Magyar Életképek, majd Életképek, melynek szerkesztését 1847ben Jókai veszi át, és ekkor Petőfi hozzácsatlakozik. A harmadik, a legelkeseredettebb ellenfél a Honderű, a konzervatív-főúrbarát divatlap, Petrichevich Horváth Lázár lapja, amely hetenként háromszor jelenik meg, lírai büszkesége a Petőfi ellen kijátszott Hiador (Jámbor Pál), és valóságos értéke Jósika."

2 Fentiekhez két megjegyzés kívánkozik. 1. Amikor Szerb Antal azt írja, hogy „ma", akkor 1934-re kell gondolni, mert abban az évben jelent meg könyvének első kiadása. 2. A „legelkeseredettebb ellenféT'-ről, a Honderű szerkesztőjéről - akit 288.-nak jegyeztek be a természetvizsgálók pécsi névjegyzékébe - ilyesmiket írt a Pesti Divatlap: „Van a Honderű ezen számában: Deák Ferenczhez, emléklap, P. Horváth Lázártól. Olly hitvány vers, mint amiilyen hitvány maga P. H. L. Itt méltán elmondhatni: távozzál sátán! s ne akarj a nagy férfira homályt vetni rossz verseddel."

3 A torzsalkodást Pécsett is folytatták. Bizonyság erre Vahot Imre pécsi „Tárcá"-jának lábjegyzete, amely szerint: „P. H. Lázár, ki a pécsi gyűlésen történt véletlen megjelenése által, az oda való közönséget csak megbotránkoztatá. s ki ott minden lépten nyomon kudarczot vallott, Honderűjében szinte leirja a gyűlést, s minthogy czikkében ellenem nemcsak a legostobább s nevetségesebb vádakat emeli, de felolvasásomra nézve hazugságot is koholt, miután az akadémia rendező Amtman úrtól, s a nemz. casino jegyzője -, Zöld barátomtól a hangversenybeni részvétre több izben felszólittatám, s ő még is 2 Szerb 1982. 346-347. 3 Szemes 1845. 700.