Baranya. Történelmi közlemények. 7-8. évfolyam (1994-1995)
MŰHELY - TILKOVSZKY LORÁNT: Basch és a Volksbund (A népcsoportvezető vallomása - a történész megjegyzéseivel)
1938 derekán már magam tárgyaltam Pintér László ügyvezető igazgatóval. Megegyezés nem jött létre. Akkor jelentettem be a miniszterelnökségen, hogy Volksbund der Deutschen in Ungarn elnevezés alatt új egyesületet próbálok baráti körömmel együtt megalapítani. Olyan egyesületi alapszabályokat dolgoztunk ki, amelyek az egyesület keretén belül a nemzetiségi élet minden megnyilvánulását népiség védelmi alapon felölelték. Alapelgondolásunk szerint természetesen tartózkodtunk minden politikai programtól és világnézeti hitvallástól. 31 Keresztes-Fischer belügyminiszter úr azon javaslatomat, mely szerint három Volksbund-tag kormánypárti programmal léphessen fel a választásokon, elfogadta. 32 Megbeszélésem Telekivel már a választások után volt. 33 A miniszterelnök úr hirtelen fordulattal azt kérdezte tőlem, mit szóltam, amikor tudomásomra jutott, hogy a belügyminiszter az alapszabályokat nem úgy hagyta jóvá, ahogy mi azt terveztük, hanem csak ugyanolyan alapon, mint ahogy annak idején a MNNE alapszabályait az akkori kormány hagyta jóvá. 34 Én kifejtettem a miniszterelnök úr előtt, hogy a törlések által kb. 90%-a tervbe vett működésnek elesik, de mi a 10%-kal is beérjük, s reméljük, hogy a kormány bizalmát megnyerve, az évek folyamán sikerülni fog az alapszabályok töröltetett részeit is lassanként és egymásután a kormány jóindulata következtében elismertetni. A miniszterelnök kb. ezekkel a szavakkal zárta be a beszélgetést: egy generáció hosszú idő, bírni fogják-e az urak? Én biztosítottam a miniszterelnököt, hogy ha minden egyes találkozásunk alkalmával csak egy igen kis eredményt tudok a tarsolyomba hazavinni, úgy észre se fogjuk venni, hogy az egy generáció évei a fokozódó bizalom jegyében lassan elmúlottak. 35 A választások után a világháború kitöréséig kb. 25 helyi csoportot tudtunk megalapítani. A világháború megindulása a további szervezkedésnek az ország 31 A Volksdeutsche Kameradschaft által a Deutscher Volksboteban 1938 májusában nyilvánosságra hozott „népprogram" (Volksprogram) elfogadtatásáért folytatott harcról volt inkább szó, mint türelmes érvelésről, s 1938 őszére azonnali követeléssé tette egy „népszervezet" (Volksorganisation) - s nem egyesület - létrehozását. 31 A Volksbund 1938. november 26-i megalakulásakor Bäsch nem egyesületi programot hirdetett meg, hanem a már május óta propagált Volksprogramot terjesztette elő, s a Goldschmidt által felolvasott, belügyminiszteri jóváhagyásra felterjesztendő alapszabályok azon alapultak. A Volksprogram 7. pontja igényt formált önálló német politikai párt alapítására. A Bécsben megjelenő Nation und Staat 1939. július-augusztusi összevont száma leplezetlenül beszámolt arról, amit a Volksbund Magyarországon óvatosságból nem hozott nyilvánosságra, hogy ti. e tervbe vett önálló német párt a nemzetiszocialista világnézet alapján szervezkedne. 32 Elsősorban a németbirodalmi kormány kívánsága volt, hogy a volksbundista képviselőjelöltek kormánypárti jelöltekként (de népinémet programmal) induljanak az 1939 májusi országgyűlési választásokon, mert elhibázottnak tartotta Bäsch és kamerádjai ellenzéki fellépését az előző1935. évi - választásokon. Baschtól a személyi javaslatok származtak. Három jelöltjéből csak kettő - Heinrich Mühl és Jakob Brandt került be a parlamentbe. Később - a területgyarapodásókkal összefüggésben - a volksbundista képviselők száma emelkedett. 33 Erről a megbeszélésről sem német, sem magyar források nem kerültek elő. 34 A Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter által 1939. április 13-án jóváhagyott alapszabály egy második német kultúregyesület szintjére szorította vissza a népcsoportszervezetnek szánt Volksbundot, amellyel 1940 végéig párhuzamosan fennállt még a Bethlen-kormány által 1924ben jóváhagyott Volksbildungsverein. 35 Mint azonban a budapesti német követ, Erdmannsdorf 1939. április 13-i jelentéséből kitűnik, Bäsch valójában igen érzékenyen vette a történt törléseket, amelyekbe a Magyarországgal való zavartalan barátság szempontjait szem előtt tartó németbirodalmi kormány utasítására volt kénytelen belenyugodni.