Baranya. Történelmi közlemények. 7-8. évfolyam (1994-1995)

TANULMÁNYOK - DÓKA KLÁRA: Egyházi nagybirtok a Hegyháton (A pécsi káptalan uradalma a felmérések tükrében 1720-1893)

A székesegyházi és szemináriumi birtokoknál hasonló a kép. Nézzünk néhány példát! Duplater felmérése úrbérrendezés - Garé 801 5/8 675 - Magyarszék 800 498 - Mánfa 710 290 - Bános 480 6/9 375 - Bodolya 383 321 — Egerszeg 427 351 - Egyházbér 488 7/8 400 - Husztót 393 6/8 284 - Kovácsszénája 714 5/8 627 - Németszék 869 4/8 516 stb. A fentiek szerint kiugróan nagy eltérést Magyarszék, Mánfa, Hetvehely, Abaliget helységekben látunk, melyek a Hegyháton voltak. Ezután a Dráva mente következik, végül a ténylegesen kialakított és az úrbéri rendeletben meghatározott területek között a székvárostól délre volt a legkisebb a különbség. Mindez azzal magyarázható, hogy a falvak határa a déli területeken szűkebb volt, a jobbágycsaládok száma magasabb, míg a hegyháti községekben viszonylag kevesebb telek kialakítására volt szükség. Az úrbérrendezés nyomán tehát a három káptalani uradalom az egyes falvak határában több száz hold értékes, zömmel szántóterülethez jutott. Bár a robot meghatározott mennyiségben ezek megműveléséhez elvileg rendelkezésre állt, a rendkívül szűk belső piac mellett a hegyes-dombos területen nem volt egyelőre lényeges a majorsági gazdálkodás kiterjesztése. Azt a gyakorlatot követték, hogy a hivatalosan előírt földterületek kimérése után a maradványból új telkeket hoztak létre, illetve helyenként azt kiegészítésekre fordították. Ezt követően az úrbéren kívülinek minősített szántók és rétek szűk területre szorultak. Az újabb telekosztás két szempontból is előnyös volt a falvak lakói számára. Egyrészt lehetővé vált, hogy az elegendő igásállattal rendelkező zsellérek és új telepesek jobbágysorba emelkedjenek, másrészt fontos volt az is, hogy a kiosztott területeket a későbbiek során elismerték úrbériségnek. A kevés maradványföld ugyanakkor azt is eredményezte, hogy a falvakban a zselléreknek - mint a későbbiekben látni fogjuk - csak az erdők kiirtásából származó területeken tudtak csekély számú háztelket biztosítani. Mint az elmondottakból következik, a 18-19. század fordulóján a jobbágytelkek száma legkevésbé a szűkebb értelemben vett káptalani birtokon gyarapodott. Az 1780-as évek derekán végrehajtott rendezés után, 1797-ben került sor újabb felmérésekre, de a telekszám lényegesen nem változott, és vonatkozik ez a 19. század első felére is, 1784-ben a káptalani falvakban 425 4/8, 1797-ben 462, 1820-ban 476 6/8, 1848-ban 497 2/8 telket tartottak számon.24 Rúzsás i. m. 136. p.