Baranya. Történelmi közlemények. 7-8. évfolyam (1994-1995)

MŰHELY - NAGY PÁL: Armenizmus: Örmény identitás és kulturálisideológia a XIX. század végén Erdélyben

ségének tudatával kívánja pótolni, szélesebb körben elterjeszteni. Az Armenia folyóiratnak szánja a legfontosabb szerepet, az örmények belőle szerezhetnek tudomást a kialakulóban levő örmény hazafias mozgalomról. Az örmény értelmiség buzgólkodása azonban csak akkor lehet valóban sikeres, hogyha az örmények számára ismét lehetőség nyílik saját vallási rítusuk gyakorlására, az egységet erősíteni képes egyházszervezetük helyreállítására. Az önálló örmény katolikus egyház segítené az „oláhországi" keleti örmények uniálását. Az örmények moldovai missziójának gondolata kettős ideológiai funkciót tölt be. Ezzel egyrészt megindokolja, hogy a római katolikus egyház szempontjából miért fontosak a magyarországi örmények, másrészt hozzákapcsolhatja azt a - korábban már más összefüggésben felbukkant - gondolatot, hogy az „armenizmus" szembeállítható más népek nemzeti törekvéseivel. Ebben a kontextusban az armenizmust úgy határozza meg, mint örmény mozgalmat és egyben magyar hazafiságot, s egyben erőteljesebben kibontakozó „népakarat" megnyilvánulásaként értelmezi: „... az örmény leszármazás pusztán ebből az okból is azt a feladatot rója reánk, hogy eredetünk hagyományaihoz hívek maradjunk és a hazafias armentizmus ápolásával saját fajunk fennmaradását biztosítsuk. És ebben látom én az eddig alig figyelemre méltatott maroknyi örménységnek, hogy úgy mondjam magyar nemzetpolitikai hivatását." Merza Gyulának és az Armenia többi szerzőjének is tisztában kellett lenni azzal, hogy az armenizmus nemzeti mozgalomként nem veheti fel a versenyt a demográfiailag és politikailag is jóval erősebb románokkal. Mégis mereven ragaszkodtak ehhez a politikai toposzhoz, újra és újra visszatérve rá. Az örményeket semmiképpen sem akarták szórványnépnek elismerni, olyannyira, hogy még etnikai arányukat is sokszorosan felülbecsülték. Merza 1897-ben 20000 főre tette az örmény származású népesség számát, a valóság azonban egészen más volt. Fél évszázaddal korábban, 1850-ben a tényleges örmény népesség 7879 fő volt, Erdély akkori teljes lakosságának 0,38%-a (a Partiummal együtt).

27 1880-ban 3450 fő, a későbbi népszámlálásokban pedig már nincsenek önállóan felvéve.

28 Dominique Schnapper szerint a bevándorlás útján képződött kisebbségek nem rendelkeznek kettős kötődéssel. Valójában csak kettős referenciáról beszélhetünk. A származási országhoz való kötődés „mitikus és szentimentális".

29 Igazán csak az értelmiség számára van jelentősége a kettős kötődésnek, mert az etnikai identitásra hivatkozva felértékelve saját státuszát, önigazolást adhat magának. Úgy véljük, hogy a kisebbségi ideológiáknak ebbe a típusába sorolhatjuk az armenizmust is, hozzátéve, hogy némileg azért kilóg ebből a modellből. Az armenizmus ugyanis nem volt hatástalan a nem értelmiségi társadalmi rétegek körében. Az Armenia folyóirat munkatársi gárdáját alkotó, Erdélyben élő örmény értelmiség sokkal erősebben kötődött örmény származásához és az örmény-katolikus valláshoz, mint a magyarországiak, akiknél ilyesfajta kapcsolódásról tulajdonképpen nem is beszélhetünk. Az utóbbiaknak magától értetődő, hogy magyarként érvényesüljenek, az örmény származás már csak kuriózum számukra. Egzisztenciális törekvései leginkább ezt a csoportot késztették a 27 Katus, 1986. A Czoemig által korrigált számok és a népszámlálás eredeti adatai. 28 Szász, 1986. 1575. p. 29 Schnapper, 1991. idézi Seewann, 1994.