Baranya. Történelmi közlemények. 7-8. évfolyam (1994-1995)

MŰHELY - NAGY PÁL: Armenizmus: Örmény identitás és kulturálisideológia a XIX. század végén Erdélyben

magyarokhoz való alkalmazkodásra. A középosztályban elfoglalt sajátos helyzetük szükségessé tette, hogy hasonuljanak új szociális csoportjuk tagjaihoz. Ehhez hasonló szociológiai jelenség az erdélyiek között is megfigyelhető, jó néhányan homo novus-ok, vagis családjukban ők az elsők, akik szakítanak a tradicionális kézműves és kereskedő foglalkozásokkal. Hétköznapi életük szokásaiban is jobban eltávolodtak az örmény hagyományoktól, mint a többi örmény, de meg kell jegyeznünk, hogy e tekintetben még alapos történetszociológiai kutatásokra van szükség. Elsősorban családi kötődésektől késztetve, főként intellektuálisan meg akarták őrizni örmény voltukat is. Az armenizmus révén eszmei magyarázatot és önigazolást nyertek, gyakorlatban pedig próbálták menteni a még menthetőt, nem is sikertelenül. Kapcsolatokat teremtettek a világ valamennyi jelentős örmény folyóiratával Calcuttától Konstantinápolyon át Londonig. Az erdélyi örmények közül kikerült velencei és bécsi mechitarista szerzetesek rendszeresen publikáltak az Armemá-ban és támogatást szereztek az örmény intézmények létrehozásához. Az „armenizmus" kulturális mozgalomként eredményes lehetett. A századelőn nem csekély részben az örmények adakozásának köszönhetően létrehozták az örmény múzeumot, szobrot emeltek első püspöküknek. Az ideolőgiapótlő ideológia nem volt hiábavaló, a püspökség visszaállítására irányuló törekvéseknek nem az örmények közönye, hanem az új történelmi szituáció szabott gátat az 1910-es években. Az örmény értelmiségnek sikerült a tényleges nemzeti ideológia hiányát pótolni hivatott eszmerendszer terjesztésével hozzájárulnia az örmények származástudatának megmaradásához. Ezt a tudatot azonban a nem értelmiségi örmények körében továbbra sem valamiféle egyetemes örmény érzület, hanem lokalitáshoz kötődő társadalmi kötelékek, értékek és szokások határozták meg. Egy nemzeti ideológia megteremtésében az erdélyi örmény értelmiségnek szükségszerűen csődöt kellett mondania, mert az örményeknek nem volt már az örmények egészére vonatkozó összetartozóság-érzése. IRODALOM Ávedik, 1921. Avedik Félix: A magyar-örménység múltja és történeti jelentősége. In: Az örmények. Magyarországi Örmények Egyesületének kiadványa. Bp., 1921. 7-25. p. Bíró Vencel: Erdély XVI-XVIL századi kereskedelméről. In: Emlékkönyv Kelemen Lajos születésének nyolcvanadik évfordulójára. Kolozsvár, 1957. Dankó Imre: Emlékezés a 125 éve született és 60 éve elhunyt Szongott Kristófra. Etnographia, 1968. 2. sz. Fogolyán Tivadar: Nép és nemzetiség. Armenia, 1892. 2. sz. 54-58. p. Hovhannesián Eghia: Armenia népe. Bp., 1934. Hunfalvy János: A magyar birodalom földrajza különös tekintettel a néprajzi viszonyokra. Bp. 1886. Katus László: Erdély népei 1918 előtt. História 1986. 2. sz. 24-27. p. Korbuly Domokos: 125 éve született Szongott Kristóf, legnagyobb armenológusunk. Magyar Nemzet, 1968. március 24. Bíró, 1957 Dankó, 1968. Fogolyán, 1892. Hovhannesián, 1934. Hunfalvy, 1886. Katus, 1986. Korbuly, 1968.