Baranya. Történelmi közlemények. 7-8. évfolyam (1994-1995)
MŰHELY - NAGY PÁL: Armenizmus: Örmény identitás és kulturálisideológia a XIX. század végén Erdélyben
miláció legfőbb okának az örmény nyelvnek, mint anyanyelvnek térvesztését tartja. Legfőbb feladatnak pedig az örmények egységének helyreállítását, elsősorban néprajzi értelemben. A kettős kötődés fenntartásának szükségességét azonban nem győzi hangsúlyozni, sőt a magyar „türelmetlenség" elve mellé még egy érvet alkot az örmények magyarok iránti rokonszenvének alátámasztására. Szerinte az örmények Erdélyben önként el magyarosodtak, nehogy az „oláh tenger" elnyelje őket. A románosítást ugyanis már Moldovában meggyűlölték. Az Armenia folyóirat munkatársai nem tettek különbséget nemzetiségi és etnikai-vallási diaszpóra között. Az örményeket erősen asszimilálódó, de még „egyéni jelleggel" rendelkező nemzetiségnek tekintették, amelynek az a legfőbb sajátossága más nemzetiségekhez képest, hogy sokkal „szorosabban összeforrott a magyar népfajjal". 24 Sem az asszimiláció, sem a nemzeti törekvések megítélésében nem láttak különbséget a Kárpát-medence népei között, így a hátrányból erényt kovácsolva, a beolvadási képesség révén saját magukat mások fölé helyezhették. Ebből a szempontból vezeti le Merza Gyula is azt a gondolatot, hogy a magyarok számára az örmények a legfontosabb nemzetiség, s ebből következőleg tartja fontosnak az örmények néprajzi-kulturális egységének helyreállítását, és az örmény jelleg megőrzésében legfontosabb vallási sajátosságok, hagyományok, közélet ápolásának lehetőségeit mérlegelve gyakorlati feladatokat is kitűz. Három legfontosabb javaslata: emeljenek szobrot Oxendiusnak, az első erdélyi örmény katolikus püspöknek, 25 hozzanak létre örmény néprajzi múzeumot, állítsák vissza az önálló Örmény püspökséget. Az „armenizmus" ideológiai jellegzetességei Merza Gyula 1897-ben megjelent cikkében 26 domborodnak ki a legpregnánsabb an. Már korábban is kiemelte az egyház és a vallás szerepét, most részletesen kifejti, hogy a hazai örmények „örmény-tudatát" az örmény-katolikus jelleg erősítésével lehet megtartani. Az örmény rítus, az egyházi énekek stb. jelentik a család szűk köre mellett az a szélesebb közeget, amelyben az örmény nyelv leginkább ápolható. Ebben az írásban is visszatér „magyarság" és „örménység" kettősségére: „...az örmények nyelvben és érzületben egyaránt jő magyarokká lettek, sőt nem szemrehányásképpen mondom - talán fajuk iránti kötelmeiket, ha időlegesen nem is teljesíthetik, ez nem ok arra, hogy őket jó örményeknek is ne tekintsük." Merza elismeri, hogy az örmények egységes nemzetiségként való létezése, s egységes nemzeti tudata tulajdonképpen fikció. Az örmények összetartozásának tudatát újra létre kell hozni. Amíg az egység gyakorlati feltételi (püspökség stb.) nem működnek, addig a „megvalósítandó eszménykép" hivatott az örményeket összefűzni. Vagyis a tényleges nemzeti ideológia hiányát létrehozása szükséges24 Fogolyán, 1892. 25 Az 1672-ben beköltözött keleti vallású örmények vezetője Minász Zilifdár püspök volt. Még az ő életében, de elsősorban Oxendius Verzerescul szervező munkájának köszönhetően 1686-ban az örmények unionizáltak. Oxendius volt 1691-től, 1715-ben bekövetkezett haláláig az első örmény katolikus püspök. Halála után ideiglenesen Budakovich Lázár intézte a püspökség ügyeit, később Mária Terézia Theodorovics Mihály szamosújvári plébánost nevezte ki, őt azonban a pápa nem szentelte fel. 1760-ban meghalt, s a püspöki széket nem töltötték be. Erzsébetváros, Szamosújvár, Gyergyószentmiklós, Csíkszépvíz örmény katolikus plébániái provizórikusan az erdélyi római katolikus püspökség joghatósága alá kerültek (a papokat viszont a lembergi érsek szentelte fel), az újvidéki plébánia pedig közvetlenül a kalocsai érsekség fennhatósága alá. 26 Merza, 1897.