Baranya. Történelmi közlemények. 7-8. évfolyam (1994-1995)

MŰHELY - T. MÉREY KLÁRA: A Dunántúl népei a reformkorban

noha - mint írja - számuk az országban jelentéktelen. Akárcsak a görögök, nekik sincs más gondolatuk mint a kereskedelem. A legnagyobb kereskedőktől a rongykereskedőig mindenféle kereskedőt találunk soraikban. Távoltartják magukat a földműveléstől s minden nehéz mukátől. A katonaságtól tartanak s-a hadmérnök szerint - a katonaságnál nem is vehetnék hasznukat, mert - mint írta - hiányzanak belőlük a katonai erények: a tekintély, a bátorság és a becsületesség. Ennek ellenére a magyarországi földesurak szívesen fogadják őket, mert árendátorként, bérlőként a legnagyobb összeget fizetik nekik, s ugyanakkor ők se járnak rosszul. Nagyon gyorsan szaporodó népréteg. A hadmérnök szerint legfeljebb a szállításnál lehetne őket szolgaként hasznaim a katonaságnál. S mit ír róluk Csaplovics? Megemlíti, hogy sehol sem élnek „tiszta gyarmatban" vagyis a népesség körében szétszórtan élnek. 157 000-re teszi a számukat az egész országban. „A maguk keverék nyelvén beszélnek" - írja róluk, s amellett más nyelvel is tudnak. Csak a „Talmudisták" szorgalmazzák azt, hogy „Moses nyelve legalább vallásbeli gyakorlásaikban használtassák, ha nem értik is." - Csaplovics is szól a zsidók számának feltűnő növekedéséről, amelyet az esetenként végeztetett összeírások számaival igazol. A többi „melléknép", akikről a hadmérnök még említést tett, nem élt akkor Dunántúl területén (örmények és klementinusok!). Meg kell még emlékeznünk néhány kisebb néprajzi megfigyeléséről, amelyeket Csaplovics tett. Ezek inkább szellemes, mintsem igaz megállapítások. Kiemeltük azokat a megjegyzéseket, amelyek valamilyen formában a hadmérnök megfigyelései között is felbukkantak. Meg kell azonban jegyeznünk azt, hogy Csaplovics megjegyzései az ország más vidékén lakók megfigyelésén alapulnak, s így azokban nagy szerepet játszanak a szlovákok, akiket tótoknak nevez, és a Kárpátalján lakó rutének, akiket ebben a munkájában oroszoknak említ. Csaplovics így jellemzi a magyarországi népek viszonyát az egyes fegyvernemekhez: „A magyar csak huszár szeret lenni, a Tot is inkább lovagol, de az orosz fél a lótól, nem is lehet őket jobban megijeszteni, mint azzal a fenyegetéssel, hogy huszárnak kell lennie. A németet gyalogkatonának és pattantyúsnak (tüzérnek) teremtette az Isten, a zsidókat pedig szekeresnek, mert courázsia (bátorsága) a fegyverhez nintsen." Milyennek látta Csaplovics a mezőgazdaságban az egyes népek közötti eltérést? „A magyar vet búzát magának, kukoricát a sertéseinek a sváb rozsot semmit sem: a zsidó csak messziről nézi és pénzért veszi meg a kész terményt mindenkitől." Az élesszemű megfigyelések sok ellenséget szereztek szerzőjének. Egy később, német nyelven megjelent munkájában utalt is erre, s - többek között - egy rutén részről ért támadásra - amely túlságosan általánosítőnak és sértőnek találta népére vonatkozólag tett megjegyzéseit, azt felelte: „ha az erdő zöld, azért lehetnek benne nem zöld levelek is".

13 S vajon miként látta ezt a viszonyt 1839-1840-ben Miss Pardoe, aki kívülről szemlélte az akkori magyar „Bábelt", és akinek egyik néphez sem húzott a szíve? Már szóltunk arról, hogy meglátása szerint a német lenézi a magyart, de azért 13 Csaplovics, Johann von: Gemälde von Ungarn. Pest, 1829. 7., 9. o.