Baranya. Történelmi közlemények. 5-6. évfolyam (1992-1993/1-2)

MŰHELY - SZITA LÁSZLÓ: A főrebellis. Thököly-kép a 17. század végi német sajtóban

Nem tudni, vajon az egykorú újságolvasónak feltűnt-e vagy sem, Thököly 1694­ben a német lapokból úgy tűnt el, mint aki meghalt és elfeledték búcsúztatni. Január és december között egyetlen adatot nem találtunk rá vonatkozóan az átnézett újságok­ban. Ez annál is különösebb, mert a francia lapok, amelyek híranyaguk legjavát Bécs, bői, Franfurtból, Münchenből eredeztették, továbbra is élénk figyelemmel kísérték sorsát. 66 Decemberben azután az Extract Schreiben pár soros reflexióban utalt arra, hogy Thököly katonái újra Antoni ezredeshez állnak át. Egy újabb - december 4-i ­cikk azután részletesebben foglalkozik helyzetével. E szerint Veteránihoz megérkezett Thököly első számú alvezére 100 tiszttel, a császár fennhatósága alá kívánják helyezni magukat. Thököly a Viddin melletti táborban van seregének megmaradt részével, de olyan nagyfokú élelem- és pénzhiánnyal küzdenek, hogy a szökéseken túl a lázadás ve­szélye is fennáll. A Párizsba küldött követe, Gáspár. Sándor (Zaander Caspar) küldeté­séhez nem sok reményt fűznek. A bomlást ezzel sem tudták megakadályozni, mert attól félnek, hogy a nagybeteg vezér halálával helyzetük még kedvezőtlenebbre fordul, s vazallusi alárendeltségük súlyosbodik. A sereg egykori kuruc tisztjeinek és altisztjei­nck átállását, császári védelem alá helyezését leginkább Petroczy sürgeti. Decemberi híradások közül a karácsony napján keletkezett tudósítás fontos, amely szerint „a porta által összehívott tanácskozáson, amelyen minden főtisztet összetrombitáltak, Thököly nem jelent meg, kitűnt, hogy nem számoltak vele, meg sem hívták. 68 1695. május 4-i haditudósítás kapcsán bukkan fel Thököly ismét a német nyelvű újságokban. A császári sereg hadielőkészületei kapcsán, talán mintegy ellenpéldának ál­lítva a következőket írták: „...Thököly még Bassaronitzban van, alárendelt csapata is igen rossz állapotban van, melyet rablással és fosztogatással kell élelmeznie, mert a tö­rökök által nyújtott pénzek elégtelenek. Ezért most sokan megszöknek tőle és Mold­69 vába menekülnek..." Az április 25-i Szegedről kelt tudósítás, amelyet nemcsak a német, hanem a francia lapok is átvettek arról szólt, hogy Thököly a telet Belgrádban töltötte, ahol „...sem egy pfeninget, sem egy jó szót nem kapott. A jelenlegi szultántól azonban sokat remél..., mert 14000 embert és egyéb eszközöket ad a következő had­járat során a kezébe..." A cikk szól arról is, hogy csupán 500 rebellis áll rendelkezé­70 sére. Júliusban arról írtak a lapok, hogy „...Thököly a töröknél teljesen elvesztette hitelét, katonái azt kérték, hogy téli szállásra a pusztulás elől átjöhessenek császári tá­borba. A szeptember 7-i tudósítás úgy tudta, hogy Thökölyt feleségével együtt, Viddi­nen át Konstantinápolyba vitték. Egy másik lap ugyancsak hírt adott erről azzal toldva meg, hogy megkötözve fogolyként vitték, Petroczy szintén török fogolyként került Belg­rádba, ahonnét azután a vlahokhoz menekült. Az Extract Schreiben december 24-i szá­mában megírta, hogy a törökök Thökölyt Kisázsiába, Nikodémiába szállították, s ellátásukra 6 falut bocsájtottak rendelkezésre. 71 Érdekes, hogy a francia lapok csak a következő esztendőben adnak mindezekről hírt.

Next

/
Thumbnails
Contents