Baranya. Történelmi közlemények. 5-6. évfolyam (1992-1993/1-2)

MŰHELY - SZITA LÁSZLÓ: A főrebellis. Thököly-kép a 17. század végi német sajtóban

Másfél évtized leggyakrabban szerepelt személyisége Thököly a német nyelvű nyu­gat-európai sajtóban. Híre, kalandos katonai pályája, ellentmondásos politikai szerep­lése az ellenfél szemében, a birodalmi érdekeket szolgáló német sajtóban erős kritikát váltott ki, de a sorok mögött ott rejtőzik a mindenkori kiválóságnak kijáró elismerés is, mégha a politika és a háború az ellenség táborába hajtja is. Éppen ezért érdekes és tanulságos rövid sajtótörténeti vizsgálódásunk. Ahogy megszűnt a török birodalom ér­dekében harcoló vezér szerepének fontossága, a porta ejtette őt, megszűnt a nyugat szemében is érdekes figurája, a sajtóban 1696-ban - alapos kutatásunk ellenére ­mindössze két-három sorban bukkan fel neve. Mégpedig az Extraordinari Europaeische Zeitung - amely addig a legkevesebbet foglalkozott személyével - adott hírt, hogy Thö­köly hosszas kérelmezés után engedélyt kapott a portától, hogy rövid időre Brassóba 72 utazhasson melegvizes gyógykúrára, súlyos bajait orvosolni. A kor nyugat-európai né­met sajtójának sztárja volt Thököly (talán Loui Baaden, a törökverő személyisége volt hozzá hasonlítható), s amilyen ismert lett az európai újságok alapján a közvélemény­ben, olyan nyomtalanul enyészett el alakja 1695 végére. 1697-ben mind a francia, mind az olasz és német sajtó tudni véli, hogy a porta fontos feladatokat kíván egy hadjáratnál Thökölyre bízni, tekintettel arra, hogy teljesen felgyógyult. Egyik újság konstantinápolyi tudósításában arról írt, hogy „...Gróf Töcköly Bergosba érkezett egész családjával, meggyógyult hosszú betegségéből. Szállása. Kons­tantinápolyban van a francia követségen. A következő hadjáratban Magyarországban 73 12-15 ezer fős hadtestet fog vezetni." Nincs módunk ellenőrizni az újság cikkének valóságát. Kétségtelen viszont az, hogy a különböző nyugati újságok írtak erről, ami a terv realitásait mutathatta. Thököly a hegyaljai felkelés idején kerül ismét az európai közvélemény elé. Szin­te minden nyelvű újság figyelme Tokaj felé irányul. Nagy részletességgel számolnak be az eseményekről francia, olasz, német, holland újságok, így a Mercurii Relation július 3-i száma is. Közölték Tokaji Ferenc egyik kiáltványát, amelynek utolsó sorában a fel­kelésre hívás hatásának emelésére Thököly nevét exponálták így: „A magyar királyság jóakarója, Thököly Imre fejedelem és legkegyesebb híve Tokaj Ferencz sok lovassal és gyalogossal..." A név kétség kívül újra mozgósított, ha viselője a valóságban már távol volt az eseményektől. 74 Július 10-én a felkelés újabb részletes bemutatásánál az „Ext­ra = Zeitungen" bécsi és kassai tudósítását közölte, amelyben azt hangoztatta, hogy a felkelők Lengyelországból kaptak támogatást, az ottani francia-párti erőktől. A lap sze­rint „a felkelők között erősen él a várakozás Thököly érkezése iránt..." Július végén több hír látott napvilágot, amely szerint Thököly hadba készül a török szövetségben, s 75 Erdélyben mintegy 3000 híve várja. ' Augusztus 21-én egy bécsi híradás részletesen be­számol Thököly működéséről azt állítva, hogy a török táborban van és onnan küldte azokat a pátenseket Erdélybe, amelyeket megszereztek, s amelynek tartalma szerint:

Next

/
Thumbnails
Contents