Baranya. Történelmi közlemények. 5-6. évfolyam (1992-1993/1-2)

SZEMLE - KISS Z. GÉZA: Ormánsági változások (Balázs Kovács Sándor)

hoz. Az életlehetőségek beszűkülésére, mely a hagyományos mocsárvilág megszűntével, a természeti viszonyok átalakulásával, a feudális nagybirtokok megerősödésével, gazdasági létalapjának elvesztésével járt, az ormánsági nép sajátos reagálással válaszolt: az élet egy szinte megmagyarázhatatlan, mindössze talán csak a pislákoló életösztön által diktált stagnálásához, majd a népszaporodás csökkentésével a népcsoport pusztulásához vezető életforma kialakulásához, kialakításához jutott el. Ennek a folyamatnak szemléletes képe bontakozik ki a könyvből, kezdetben elkeseredett küzdelem, majd a belenyugvás a megváltoztathatatlanba.(?) A török pusztítása, majd a felszabadító háborúk embert próbáló harcai után beköszöntő, hadi eseményektől mentes időszak bizonyos megnyugvást hoz e táj lakóinak. Megkezdődik a békés alkotó munka, amikor a paraszti közösség a természet erőivel kényszerül megvívni szakadatlan harcát. Az évenként menetrendszerűen megjelenő áradások a tájegység földrajzi helyzetéből adódtak. A Dráva és a vadvizek szabályozása előtt az Ormánság ártéri, vízjárta terület volt, ahol az áradásokat számításba is vették, de amikor igen magas volt az ár, vagy hirtelen, váratlanul jött, bizony áthúzta a gazdák számításait. Az ilyen időszak viszont még gazdagabb életlehetőségeket kínált az ormánsági embernek, hisz az ártéri, mocsári haszonvételek (halászat, állattartás, gyűjtögetés) biztosabb megélhetést nyújtott, mint a minimális területű szántóföldi, kerti haszonvétel. Tehát a földművelés szerepe minimális volt. A vizek uralmához századokon át mindig alkalmazkodott a falvak népe, mert másként nem élhetett volna tartósan ezen a tájon, és természetes volt számára, hogy tetszés szerint nem növelheti a művelésre alkalmas föld területét. A mocsárvilágot, mely az évszázadok során jól bejáratott, működő gazdaságot, megélhetési lehetőséget jelentett, a lecsapolásokkal, a vadvizek megfékezésével korlátok közé szorították, az ormánsági nép elvesztette legfőbb haszonvételeit (faizás, erdei legeltetés, makkoltatás, halászat, stb.), így kénytelen más lehetőségek felé fordulni. A felszabadított, lecsapolt földterület nem nyújt megélhetési lehetőséget a megszaporodott lakosság számára, és mint egy természetes demográfiai válasz jelent meg a születések számának korlátozása. A gazdaságukban megerősödött uradalmak, a gazdasági igazgatás kiépítésével és szigorú rendjével már a 18. század közepén megkezdik az ormánsági nép megélhetési alapját nyújtó gyűjtögetés, erdő, legelő és vízhasználat korlátozását, amely folyamat a 19. század közepére a teljes ellehetetlenülés határára juttatta az itt élőket. Annak ellenére, hogy az ormánsági uradalmak (a pécsi káptalan, a vajszlói uradalom közalapítványi birtok és a Batthyányak két uradalma: a sellyei és a siklósi) jelentős késéssel jutottak el majorsági gazdálkodásuk megszervezéséhez, mert tevékenységüket a természeti és piaci viszonyok egyaránt akadályozták. A késés okai között szerepet játszott az általános tőkeszegénység is, amely miatt az uradalmak a szükséges állótőke (gazdasági