Baranya. Történelmi közlemények. 5-6. évfolyam (1992-1993/1-2)

SZEMLE - KISS Z. GÉZA: Ormánsági változások (Balázs Kovács Sándor)

épületek, üzemi berendezések, gátak, csatornák stb.) előteremtésére jobbágyaik munkaerejét, a mozgó tőke biztosításához pedig termény- és pénzjáradékait, valamint az ún. kisebb királyi haszonvételekből származó jövedelmeket használták fel. A jogilag elkülönülő birtokok, birtoktestek között az idők folyamán fontos technikai kapcsolatok alakultak ki. Ezek meghatározó eleme az uradalom termelésébe bevont robotmunka és természetbeni dézsma volt. A jobbágybirtok ezzel a „nagybirtoküzem" egyik ágazatává vált, és fokozatosan betagolódott annak gazdasági rendjébe. Ez a gyakorlat lehetetlenné tette az ormánsági agrárnépesség számára, hogy elavult mezőgazdasági eszközeit lecserélve végrehajthassa a nagyon szükséges technikai-technológiai megújulást, és ugyanakkor érzékelhetően fokozta a társadalmi ellentéteket. A falvak határa a feudalizmus kezdetétől különböző földesurak kezében volt, és ott is maradt 1848-ig. 1767-ig, az úrbérrendezésig századok során az önellátó gazdálkodás törvényei szerint használta a nép a határt, és ha tehette volna sem munkál meg több földet, mint amennyi az állattartás és a gyűjtögetés mellett biztosította a szükséges gabonaféléket (köles, hajdina, stb.) családja számára. A szerző nem győzi hangsúlyozni, hogy primitív gazdasági tevékenységükből hiányzott minden olyan kívánság vagy szándék, hogy akár a termelésből, akár az elkerülhetetlen cseréből valamiféle hasznot húzzanak. Az ő világukban nem volt értelme a sok fizikai megterheléssel járó gabonatermesztés növelésének sem, hiszen a termelés célja a feudális kor végéig csak a családot és a földesurat illető „belső" szükségletek kielégítése volt. Eladható gabonafeleslcg az ormánsági jobbágynál soha, uránál is csak különösen jó években keletkezett. Azt a pénzmennyiséget, amelyből adóját fizette, vagy cserelehetőség híján néhány nélkülözhetetlen fémszerszámát vásárolta, a faluhatár közösen maradt erdejében s legelőjén tartott sertéseinek és szarvasmarháinak szaporulatából teremtette elő. Valamennyi az Ormánsággal eddig foglalkozó kutató szerint kevés a föld e tájon, de ez a föld - hangsúlyozza Kiss Z. Géza - a vizek változó világa és nem a földesurak gonoszsága folytán volt eredendően kevés, és csak azt teszi hozzá, hogy ezt a falvakat hordozó ormok oldalán található földet a feudalizmus utolsó három évtizedét kivéve mindig parasztok használták, hiszen kitűnő gazdatisztek álmai ellenére ezen a tájon csak a vízrendezések térhódítása nyomán lehetett kialakítani nagyüzemi táblákat. Egyegy falu határában nem akadt fél teleknél sokkal nagyobb földesúri kezelésben lévő föld, s a 19. század második felében lezajlott végleges úrbérrendezésig a lelkészek vagy községek sem rendelkeztek 1-5 kh. földnél nagyobb területtel. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy az ormánsági civilizáció fenntartásában a földművelés az elkülönözések előtt soha sem játszott kizárólagos szerepet, ezért az extenzív állattartás és a gyűjtögetés elsorvasztásától (1820-as évektől) kezdve egyre kevésbé tudta egyedül megtermelni a lakosság szükségleteit. Ez az oka annak, hogy a 18-19. század fordulóján, amikor kez-