Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. Emlékszám őszentsége II. János Pál látogatásának tiszteletére. 4. évfolyam (1991/1-2)
MŰHELY - HEGEDŰS LÁSZLÓ: Pécs európai hírű kollégiumának történetéhez (A „Pius")
„Elég, ha a konviktus és gimnázium 1914-re kész lesz" - írta 1912. november 18-án kelt levelében. 23 Jablonkay szükségesnek tartotta, hogy néhány nagyobb külföldi jezsuita kollégiumot tüzetesebben is megnézzen, és a költségekről pontosabban tájékozódjon. Ezért a karácsonyi szünet alatt sorra meglátogatta Kalksburg, Innsbruck és Feldkirch városokat. Mindenütt sok fontos adatot gyűjtött nemcsak az építkezésre, hanem a játszóterek nagyságára és az intézet vezetésére vonatkozóan is. Behatóan tanulmányozta az épületek központifűtés-berendezését és világítási rendszerét is. Megismerkedett a konyhák, fürdők, hálótermek, könyvtárak berendezéseivel. Hasznos ismereteket szerzett egy színpad kelléktáráról is. Tanulmányútjáról hazatérve tárgyalt a tervezővel, aki 1913. január közepe táján elkészítette ezek alapján az intézet tervrajzait. Az épület azonban most is, mint a Rómában jóváhagyott terv esetében, a Makár utcai telek vonal közepére és sík terepre volt tervezve. PILCH ANDOR és Jablonkay figyelmét ugyanis elkerülte a telek felszínének emelkedése. Erre a hiányosságra február 11-én BONCZ ÖDÖN miniszteri tanácsos hívta fel a figyelmet. 24 Jablonkay kérésére Budapestről FÁBIÁN GÁSPÁR műépítész leutazott Pécsre, és a helyszínen a tervvel szemben lényeges kifogásokat emelt. Szerinte PILCH ANGróf Zichy Gyula megyéspüspök