Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. Emlékszám őszentsége II. János Pál látogatásának tiszteletére. 4. évfolyam (1991/1-2)
MŰHELY - HEGEDŰS LÁSZLÓ: Pécs európai hírű kollégiumának történetéhez (A „Pius")
DOR műépítész a költségvetésben nagyon könnyelműen járt el, és ezért nagy árkülönbségek lesznek. De a tervet a szintkülönbség és számos egyéb kifogás miatt sem lehetett elfogadni. Ezt a véleményét később a provinciálissal is közölte. Világossá vált tehát, hogy az eddigi tervek szerint a kivitelezés lehetetlen, és a műszaki dokumentáció teljes átalakítása szükséges a terepviszonyok és a minisztériumi észrevételek figyelembevételével. Ezt tudomásul véve Jablonkay egy vázlatot állított össze, s ezt vette alapul PLICH ANDOR műépítész a végleges tervek kidolgozásánál. Március végére elkészült ezzel a munkával és a hozzávetőleges költségvetéssel is. 25 A Pius kollégium építési költségvetése: 1) 2) 3) 4) Gimnázium Rendház Internátus Templom Kerítés és tereprendezés Összesen 10% előre nem látható költségekre Összesen Berendezés Összesen Az építkezés ütemezése: Gimnázium, rendház északi szárnya, kerítés, tereprendezés, berendezésből 100 000 K Templom, területrendezés Internátus, templom berendezése Rendház nyugati szárnya és berendezése Összesen: 699000 477000 692 000 328000 103000 2 299000 229000 2 528 000 200000 2 728 000 1200000 1914. VIII. 1. 383 000 1915. VIII. 1. 810000 1916. IX. 1. 335 000 későbbi időpont 2 728000 A Pius-Kollégiutn épületének egyik tervezete