Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. Emlékszám őszentsége II. János Pál látogatásának tiszteletére. 4. évfolyam (1991/1-2)

MŰHELY - HEGEDŰS LÁSZLÓ: Pécs európai hírű kollégiumának történetéhez (A „Pius")

hangsúlyozva, úgy sem bírják már a sok diákot befogadni. Azzal érvelve, ha nem jön létre a Pius kollégium, akkor néhány éven belül a kormány állít fel állami gimnáziumot. Jablonkay megbeszélte a püspökkel a megnyíló intézet felvételi felhívását és a konviktus részletes programját, amelynek mintájául a kalocsai kollégium szolgált. Ennek eredményeként július l-jén már a diákok beiratása is megkezdődött. Jablonkay szabadidejében - az akkor szokásos - tisztelgő látogatásoknak is eleget tett a város vezetőinek örömére. Szily Tamás főispántól azt is megtudta, hogy Pécsett nagyon féltik a jezsuitáktól a felekezetek békéjét, és ezért nem szívesen látják őket a vá­rosban. 14 Július 3-án Jablonkay átköltözött a Papnevelő Intézetbe. Ennek rektora, Wurster József megmutatta a József utcában épülő kétemeletes bérházat, mely szeptember l-jétől ideiglenes otthont nyújt majd az új gimnáziumnak. Jablokayt ugyancsak meglepte a látvány. Az épület falai vakolatlanok voltak, hiányoztak az ajtók és az ablakok. Szeptember l-jén itt kezdődjön a tanítás? Sőt itt is lakjanak? Jablonkay aggodalma hetek múltán csak fokozódott. Július 31-én a városi egészségügyi hatóságot felkérte, hogy vizsgálja meg az épülő házat, van-e kilátás arra, hogy szeptember elején a növendékek egészségük veszélyeztetése nélkül oda bevonulhassanak. A bizottság megállapította, hogy az összes fal a leggondosabb mesterséges szárítás ellenére is annyira nedves, hogy szeptember elejére egészégügyi porblémák miatt gimnáziumnak és internátusnak nem megfelelő. 15 S hogy Jablonkay aggodalma nem volt alaptalan, mutatja az, hogy a műépítész csak augusztus 27-én merte megtartani a lakhatási engedélyhez szükséges eljárás szemléjét. Ekkor is csak a második és első emeleten engedélyezték meg a tartózkodást. A házban szeptember elején mégcsak kulccsal zárható szobák sem voltak. A főbejárat sem készült el és számos munka folyt még szeptember közepéig, mikor is Jablonkay átvette az épület kulcsait. Szeptember elején megjöttek a növendékek, szám szerint 22-en, akiket bentlakó­ként (konviktor) vettek fel és átmenetileg a püspöki szemináriumban szállásolták el őket. Összesen 51 tanuló kezdte el tanulmányait az első osztályban. A növendékek közül többet is azért kellett elutasítani, mert a József utcai osztályterem befogadóképes­sége ugyancsak végesnek bizonyult. Szeptember 4-én volt a Veni Sancte és 5-én kezdődött a rendes tanítás. 16 A József utcai ház udvara olyan kicsi volt, hogy a diákok kikapcsolódását nem igen szolgálhatta. Ezért a fiúk naponta Resch felügyelő tanárral séta körutakat tettek, de P. Thalhammer is vitt magával gyakran egy-egy csoport diákot. 17 A második iskolai évben már két osztály indulhatott, melyben összesen 88-an iratkoztak be, kik közül 40 növendék bentlakó volt. 18 Zichy püspök 1913 szeptemberében Rómába ment, hogy X. Pius pápánál hivatalos látogatást tegyen. Magával vitte a kis kollégium tanárairól és bentlakó növendékeiről készült fényképet, és bemutatta azt a szentatyának. A pápa meghatódva szemlélte a képeket és a következőket írta a kép aljára: „Kedves fiainknak, a Pius Kollégium vezetőinek, tanárainak és növendékeinek Pécs városában, minden jót kérve az Úrtól nagy szeretettel adunk apostoli áldást. 1913. október 5. X. Pius pp." 19

Next

/
Thumbnails
Contents