Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. Emlékszám őszentsége II. János Pál látogatásának tiszteletére. 4. évfolyam (1991/1-2)

MŰHELY - HEGEDŰS LÁSZLÓ: Pécs európai hírű kollégiumának történetéhez (A „Pius")

HEGEDŰS LÁSZLÓ PÉCS EURÓPAI HÍRŰ KOLLÉGIUMÁNAK TÖRTÉNETÉHEZ ZICHY GYULA gróf pécsi püspököt mély tisztelet, szeretet és hála fűzte X. PIUS pápához, akinek három évig személyi kamarása volt, s aki 1905. december 21-én a sixtusi kápolnában püspökké szentelte. 1 A fiatal, 35 éves főpap 1906. február 7-én foglalta el helyét a pécsi egyházmegye élén. Székfoglalásának első percétől - amint ezt később írta - hőn óhajtott vágya volt, hogy internátust létesítsen szegénysorsú középiskolás diákok számára. Ennek a tervnek megvalósítására 1908. november 10-én 100.000 koronát helyezett el magánvagyonából a Pécsegyházmegyei Alapítványi Hiva­talnál. 2 A püspök elgondolása az volt, hogy a jezsuitákat visszahívja Pécsre, számukra rendházat alapít és az internátus vezetését is rájuk bízza. A jezsuiták Magyarországon OLÁH MIKLÓS esztergomi érsek buzgólkodása folytán elő­ször a nagyszombati kollégiumot nyitották meg 1601-ben. Pécsett is többször megfordultak, állandó tartózkodásra még 1615-ben meg­telepedtek a Tettye utcában. (Mű­ködésükről lásd Fricsy Ádám írá­sát.) A török kiűzése után kapták meg a mai belvárosi templomot, s 1687-ben már iskolát is vezettek. Gimnáziumuk - melyről bővebb feljegyzések már 1712-től kezdve vannak, - a mai Nagy Lajos Gim­náziumnak a Széchenyi térre néző frontja, Széchenyi György eszter­gomi érsek bőkezűségéből 1724­1732 között épült. Itt tanítottak a jezsuiták a négy, majd hat osztályú gimnáziumban 1773-ig, a rend fel­oszlatásáig. Itt volt többek között igazgató Faludi Ferenc és tanár Pray György történetíró (BÁDO­NYI 1937. 3., CSER-PALKO­VICS 1940. 174.). Messzire és mélyre nyúlik vissza Pécs történetében a jezsuiták működése. Tevé­kenységük ismeretében és neveltetésénél fogva érthető, hogy Zichy püspök az akkor A Kollégium névadójának arcképe

Next

/
Thumbnails
Contents