Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. Emlékszám őszentsége II. János Pál látogatásának tiszteletére. 4. évfolyam (1991/1-2)

MŰHELY - FRICSY ÁDÁM: A pécsi jezsuita misszió történetéből (1612-1686)

kifejezetten is teljes működési szabadságot adtak. Engedélyt adtak templomok javítására, újjáépítésére is, természetesen fizetni kellett az engedélyért. Ilyen templomépítésre a törökök buzdították is a papokat. Csak mikor látták a messziről, még Szófiából is idesereglő népet a templom szentelésekor, megbánták, hogy az engedélyt olyan olcsón adták. A falusi spáhik örültek ha falujuknak volt papja, megkívánta, hogy a nép tisztelje, de azt is, hogy családi élete rendes legyen, nőügyek vagy italozás miatt be is zárta a licenciátusokat. A fogság egyébként gyakran alkalmazott eszköze volt kisebb és magasabb hatóságoknak, de engedékenyek lettek megfelelő pénzösszeg ellenében. Nem tudunk azonban olyan papról a 17-ik századi Pécsen és környékén, akin végrehajtották volna a kimondott halálos ítéletet vagy éppen karóbahúzást. Ha azt kérdeznénk, hogy a törökök melyik vallásfelekezetet kedvelték jobban, nem tudnánk határozott és az egész századra azonos feleletet adni. A hódoltsági idő elején az új egyházakat jobban kedvelte, mint a katolikust, mert utóbbiak egy valláson voltak a német császárral, tehát ellenségükkel. A Szentháromság-tagadó ariánusokat is jobban kedvelte az egy istenhívő mohamedán, mint a többi keresztény. Később a jezsuiták ringatták magukat abban a vágyálomban, hogy a törököket megtéríthetik a keresztény vallásra, akárcsak a tolnai Zigerius és társai prédikátorok, akik azt hitték 1540-ben, hogy a törökök elfogadják az Evangéliumot. A török lenézte a keresztényeket, s egyes basák szimpátiája nem volt általános beállítottsága az igazhitű mohamedánoknak. Pécsre beengedte az ariánusokat, de a jezsuitákat is. A protestáns prédikátort sokáig nem engedte a városban működni, mondván, hogy nem kell szaporítani a felekezeteket, elég az, ami van. Később mégis megengedte működését. A katolikus fiúkat is szívesen látta a várőrségben, katonai szolgálatban. Ezek inkább a jezsuitákra panaszkodtak, mert húsvétkor nem akarták őket meggyóntatni, mondván, hogy a kereszténység esküdt ellenségének a szolgálatában állnak. Az elváltak újraesketésével is nehézség támadt a jezsuiták részéről. Vagy saját papjuknál, vagy a pópánál, vagy ha egyik sem vállalta, a török kádinál kellett esküdni; de a házasságnak rendezettnek kellett lenni.

6 A másfél százados hódoltság alatt, főleg annak végén nem egy keresztény ment át a mohamedánokhoz, vagy talán inkább turcizálódott, törökké lett vallásilag is. Sokan turcizáltak, sokan elvándoroltak a területről az adók miatt. A jezsuiták fő célja az volt, hogy erősítsék a katolikusokat a hitben és térítsék az eretnekeket. Be is számolnak minden évben munkájuk eredményéről. A térítés eredménye nem volt nagy. Igazi eredményt az jelentett, ha sikerült egy-egy papnélküli faluba licenciátust tenni, s ezzel a falu katolikus jellegét biztosították. Előfordult ugyanis olyan eset, hogy a falu lakossága nem tudta, milyen vallású, fejük fölött elrepült a reformáció a maga változatos küzdelmeivel. Katolikus licenciátus odaköltözése bevonta őket a katolikus közösségbe. Éberen figyelték a protestáns falvakat és azok ellátottságát. Ha meghalt a lelkész vagy tanító, iparkodtak katolikust küldeni, s ezzel a nép újból katolikus lett. „Ha lenne sok licenciátusunk, akármilyen szerény képzettséggel, akkor sok falut tudnánk megint katolikussá tenni, mert ezekben a falvakban a nép még mindig ragaszkodik a katolikus szokásokhoz, pl. a pénteki böjthöz; de mivel nincs emberünk, nem tudjuk őket segíteni." Kellemes oldalt képez ebben az időben Bethlen Gábor személyének megjelenése a jezsuita misszió történetében. A vele való találkozás a misszió történetének kezdetére esik, és közvetlenül megelőzi Bethlen fejedelmi trónralépését. Bethlen 1612-ben élénk kapcsolatot keresett és ápolt a Portával és a hazai török nagyurakkal. így fordult meg