Baranya. Történelmi és honismereti évfeles folyóirat. 3. évfolyam (1990/2)

MŰHELY - KISS MÁRIA MAGDOLNA: A Drávaszög falusi társadalma a 18. század végén

szülők inkább pásztoroknak adják őket". Ahogy erről már szó volt, a nagycsaládok saját munkaerővel oldották meg az állatok őrzését.

19 A Duna-Dráva köz felnőtt férfi lakosságának a legnagyobb részét 62,3%-át a jobbágyság alkotta (DANYI-DÁVID 1960). Mindegyikük az urbárium szerint szolgált, bár ezen a helyzeten átmenetileg módosítottak az 1769—1775-ig az uradalommal helységenként megkötött a robotmegváltásra vonatkozó egyezmények.

20 Telkiállományuk és jövedelmük szerint eltérés mutatkozott köztük. A számításokból megállapítható, hogy a jobbágyok a két uradalomban elég jól el voltak látva földdel, sokuk 1/2 vagy 3/4 telket birtokolt, egészen apró földeket csak Nagybodolyán és Kiskőszegen jegyeztek föl, de ezen két falu fő megélhetési forrását nem a földművelés jelentette, hanem az előbbinek a szőlőművelés, az utóbbinak pedig a dunai kompbérlet.

21 A zsellér kategóriába ezen a területen a férfi lakosság 1/4-ét írták össze (DANYIDÁVID 1960). Ugyanakkor arányuk a németség körében volt a legmagasabb, okát zsellérfalvak telepítésében és e nemzetiség öröklési rendjében kell keresni. A zsellér fogalmat azonban óvatosan kell kezelni, mert vagyoni és foglalkozási szempontból heterogén kategóriát jelentett. Ide tartoztak a majorsági illetve az úrbéres zsellérfalvak lakói, a kereskedők, iparosok, a földesúri haszonvételek bérlőinek egy része, valamint a jobbágyok közt élő házzal vagy azzal sem rendelkező 1/8-os teleknél kisebb földet birtokló népesség. Előfordult, hogy jövedelmüket nézve alig volt különbség köztük és a telkes jobbágyok között (KAPOSI 1986. 371-372). Mind a jobbágyok, mind a zsellérek foglalkoztak a földművelés és az állattartás mellett kereskedelemmel, iparral, szőlőműveléssel, halászattal, béreltek földesúri malmot, kocsmát, mészárszéket; sajnos az ezekből származó haszon nagyságára nincs adatunk, de más területen elvégzett vizsgálatok alapján feltételezhető, hogy vagyonuknak legalább negyede, esetleg fele ezekből származott (KAPOSI 1986. 364-372). Az 1784/85-ös leírás szerint az uradalmakban 22 olyan személyt jegyeztek fel, kiknek jövedelme kereskedelemből származott, közülük 16 görög volt, akiket két csoportra lehet osztani. 12 fő helyben saját boltjában adta el áruit, illetve a pélmonostori több faluban lerakattál rendelkezett. Üzleteikben közszükségleti cikkeket, nevezetesen: vásznat, szövetet, szalagot, mellkötőt, köpenyt, bélést, fűszert, vasárukat, pálinkát árultak. A Hercegszőlősön élők közül egyikük trágyát adott el, ketten pedig puskaport tartottak tűzálló raktárjukban. A fenti cikkeket Eszéken és Pesten szerezték be, szállításkor szárazvámot fizettek. Az állam gyakran ellenőrizte mérőeszközeiket, áruikat. Az összeírásból kiderül, hogy nem tartoztak kereskedő társaságba, saját házukban laktak, néhányan pálinkafőzéssel, halászattal is foglalkoztak, néha vásárra jártak. A többi négy görög kereskedőnek nem volt boltja, a pesti, eszéki, győri vásárokat látogatták. A tabellákba mindegyiküket házas zsellérként írták föl, és eszerint adóztak. A kérdéses falvakban 6 zsidó kiskereskedővel is találkozunk. Ők általában szegények voltak, a pélmonostori még saját lakással és bolttal sem rendelkezett. A többiek üzletükben vegyes hazai árut tartottak, melyet a helyi vásárokon szereztek be. Árendát fizettek házukért és boltjukét az uradalomnak 12-20 Ft-ig terjedő összegben, ezenkívül a megyének adóztak. A zsidók száma ekkor még kevés a vizsgált területen, mert letelepedésüket engedélyhez és a katolikus egyház számára türelmi taksa fizetéséhez kötötték, ami 1 Ft 15 dénárt tett ki.

22 A 18. század végén a Duna-Dráva szögén 157 polgárt (iparost) írtak össze, az uradalmak ezzel előkelő helyet foglaltak el a megyében, ahol csupán 441 ilyen személyt