Baranya. Történelmi és honismereti évfeles folyóirat. 3. évfolyam (1990/2)

DOKUMENTUM - Amerikai fogságban (Heilbronn, 1945) (Hegedűs László)

hadifoglyot helyeztek el, melynek fele német, fele magyar volt. A magyar századoknak magyar volt a parancsnokuk, de az ezredparancsnok már német volt. Emiatt már az első napokban jelentkezett az ellentét a két nemzetiség között. Az első követelés az volt, hogy magyar ezredeknek magyar legyen a parancsnokuk, olyan, aki németül is beszél. Ez a kívánság hamar teljesült. Ezt követően más dolog váltott ki szenvedélyes vitákat. Erre pedig a konyha szolgáltatott okot. Két konyhán főztek, mindkettőn németek voltak a szakácsok. Mivel a láger létszámának a felét magyarok alkották, egyre erősödött a követelés, hogy a magyaroknak magyar szakácsok főzzenek magyar ízlés szerint. A savanyúkáposztát, a zsiradékot és a húskonzervet ne osszák ki hidegélelemnek, hanem gyűjtsék össze, és főtt ételt készítsenek belőle. A követelés az volt, hogy az egyik konyhát adják át magyar szakácsoknak. Estefelé, amikor a nap heve csökkent és a vacsorát is elköltötték a magyarok, a láger fő utcáján csoportosultak egyre nagyobb számmal. Mindig nagyobb tömeg gyűlt össze, és egyre forróbbá vált a hangulat, egyre hangosabban követelték a konyha átadását. Egy ilyen alkalommal bizottságot indítottak a láger vezetőséghez, hogy ez ügyben tárgyaljanak. Ideges várakozás, amikor egyszerre egy őrmester futva jön vissza azzal, hogy mindenki azonnal bújjon be a sátrába, mert az őrség parancsot kapott, hogy lőjön a tömegre, ha nem szűnik meg a lázongás. Pár percig tanácstalanság a tömegben, majd megkezdődik a szétszéledés, mindenki a sátrába bújik. Csönd a láger magyar részén. A lázongás lecsendesedett, de az akció mégis sikerrel járt, mert két nap múlva az egyik konyhát átadták a magyaroknak. De nem sokáig élvezhettük diadalunk eredményét, mert július közepén az összes magyart a B. 5-ös lágerba vezényelték át az A. 1-ből. Ahová kerültünk, ott ismét csak németekből állt a vezetőség, és a konyhán is ők dolgoztak. Semmi sem kezdődött el újból, még a sérelmek felemlegetése sem. Mi volt az oka? Valószínűleg az, hogy ezekből a lágerekből munkára lehetett kimenni. A foglyok figyelme erre terelődött: kijutni a lágerből, élelmet szerezni, azt behozni, adni-venni, csere-berélni. Eljutottunk a fogolyélet egyik érdekes részéhez: a munkához. Tanulságos visszatekinteni még a németek alatt a müncheni kaszárnyában végzett munkára. Ott és akkor a munkát szívesen vállaltuk. Miért? Talán annyira vágytunk csákánnyal, lapáttal romot eltakarítani? Dehogy! Amíg munkába járunk, addig nincs kiképzés, és kiképzetlenül - véltük mi - harcba sem vetnek be. Tehát itt a munka a harci cselekményektől való elhatárolódást, tehát végeredményben a haláltól, pusztulástól való menekülést jelentette. Itt a fogolytáborban a munka, helyesebben a munkábajárás, mást jelentett. Jelentette elsősorban azt, hogy a fogoly a szögesdróton kívül kerül és lehetőséget nyer élelem megszerzésére. Ehhez kapcsolódik a következő kis történet, mely a fogoly észjárását jól jellemzi. Az A. 5-ös lágerban éltünk már pár hete. Innét vitték a munkásokat. Egy alkalommal az amerikaiak reggel nyolckor népszámlálást tartottak, és ezért nem jöttek a munkásokért a gépkocsik. Tizenegy óra felé, amikor egyes századoknál megkezdődött az ebédosztás, feltűntek az úton a gépkocsik. Az ebédhez sorakozó századok üdvrivalgásban törtek ki. „Itt vannak a Tomik értünk" kiáltással ott hagyták a gőzölgő kondért és a kapuhoz rohantak. A német konyhafőnök megzavarodva nézte a jelenetet, majd megértve a helyzetet, hangosan kiáltozott utánuk: „Hé, Kamerádén! Niksz árbejten, eszni kapni!" Ez a mondás a magyarok ajkán sokszor