Baranya. Történelmi és honismereti évfeles folyóirat. 3. évfolyam (1990/2)

DOKUMENTUM - Amerikai fogságban (Heilbronn, 1945) (Hegedűs László)

megismétlődött, szállóigévé vált. Azt példázta, hogy a magyar hadifogoly még az ebédjét is ott hagyja, csakhogy a munkábamenéssel a lágerből kijuthasson. Az élelemszerzés módja különböző formában nyilvánult meg. Például adomány az amerikai katonák részéről, aztán az élelmiszerraktárakban a ládák feltörése, fosztogatása, az útmenti fák termésének leszedése, feltéve ha az autó megáll és az őr ezt megengedi. A gyümölcsösök és a konyhakertek dézsmálása, a civil lakosságtól pénzért történő vásárlás. Az élelemszereken kívül más dolgokhoz is hozzájuthatott a kijáró munkás: pálinkához, dohányhoz, amerikai katonai holmikhoz és még sok egyébhez. A munkábajárás a megszerzésen kívül a táborba való behozást is jelentette, ami nem mindig sikerült. Sokszor a kinti munkahelyen, máskor a láger kapujában volt a motozás és elkobzás. Az élelem és egyéb dolgok beszerzésének minden módját, még az adomány elfogadását is tiltotta a láger vezetőség. Persze nem sok sikerrel. A legóhajtottabb munkahely, a hadifogoly álma, egy amerikai egység konyhája volt. Ha a dzsippen érkező egy szál őr hat embert visz magával, az csak ilyen munkahely lehetett. Ilyenkor kellett be vágódni, hogy a következő nap is ezeket kérje az amerikai a bejáratnál. így lehetett állandós munkahelyet szerezni. Az állandós legtöbbször amerikai tábori ruhát is kap, megkülönböztetésül az amerikai katonától a dzsekije hátára nagy fehér PW betűket, elöl a nadrág egyik szárára a P, a másik szárára a W betűt kellett térdmagasságban ráfesteni. Ez azt jelentette, hogy a ruha viselője hadifogoly (prison of war). Az állandós a tábor felső rétegéhez tartozott, ahová a lágervezetőség, a konyhafőnökök, a szakácsok, a műhelyesek, a tolmácsok számítottak. A felső réteg tagjai rendszerint élelemért, dohányért szereztek maguknak csicskást. így alakult ki a lágeren belül a társadalmi különbség, mely független a katonai rendfokozattól és a civil életben betöltött állástól. Egy munkahelyet kell megemlítenem, mely itt a heilbronni táborban legendás fogalommá nőtte ki magát. Ez volt a nagyraktár. A város egy lebombázott, de azért több épületével megmaradt kaszárnyájában székelt egy katonai ellátó központ. Ide állandóan érkeztek az élelmiszerszállítmányok, és innét vételeztek a körzet katonai egységei. Itt mindenfajta élelmiszer található volt. Szimhár Sándor sátortársam sokszor mesélt, amikor este hazatért a nagy raktárból, a finomnál finomabb ételkülönlegességekről, amikhez hozzájutott. A táborban kapott igen csak finom vacsorára rá se tudott nézni. Idők múltán a jó helyeket az állandósok kisajátították. Ősszel a munkábamenés már nem volt csábító. Az útmenti fákról lekerült az alma. Jobb volt a meleg sátorban heverészni, mint a teherautó platóján dideregni, és egész nap kint a szabadban, bármilyen lassú tempóban is, rakodó munkát végezni. Napközben számtalanszor hallottuk a küldönc hangtölcsérjéből a felhívást, hogy a századparancsnokok ennyi és ennyi emberrel a szokott helyen jelentkezzenek. Mivel önként jelentkező nem akadt, a századparancsnoknak személy szerint kellett kijelölnie a munkásokat, ami nem ment simán. Jó időbe telt, míg a kedvetlen emberekből a létszám összeállt. Az autók pedig várakoztak hosszasan. Ezen úgy akartak változtatni, hogy az élelmezésben módosításokat léptettek életbe. A bentmaradók kenyéradagját félről negyedre, az ebédet és a vacsorát 1 literről 7 decire csökkentették. A munkások ebéd és vacsora adagját 14 decire emelték, és este bevonuláskor fél kenyeret kaptak, plusz a századnál is járt a negyed adag. Ez az intézkedés nagy felháborodást keltett, de nem igen javította a munkakedvet. Egészségügyi ellátásról szinte alig tudok valamit mondani. Gyengélkedőn soha