Baranya. Történelmi és honismereti évfeles folyóirat. 3. évfolyam (1990/2)
DOKUMENTUM - Amerikai fogságban (Heilbronn, 1945) (Hegedűs László)
AMERIKAI FOGSÁGBAN (Heilbronn, 1945) A második világháború Európában történő befejezése előtt, 1945. április 13-án, az amerikai hadsereg Heilbronn elfoglalását követően a Neckar folyó melletti sportpályán és az azt körülvevő területen hadifogolytábort állított fel. Egy héten belül 3000040 000 ember gyűlt itt össze. Május elején a foglyokat áthelyezték a közeli Böckingenhez tartozó magaslatra (Trappenhöhe), ahol szögesdróttal körülkerített szántóföldön táboroztak a puszta ég alatt. „A foglyok kezdetben földbevájt gödrökben tengődtek, többen éhen haltak, egyesek végső kétségbeesésükben öngyilkosok lettek. Ma az azóta felnőtt nemzedéknek ilyen nyomorról és szenvedésről alig lehet fogalma" - írta 1982-ben a helyi újság, a Heilbrunner Stimme. Ennek a P. W. E. 10. (Prison of War Enclosure-camp Nr. 10.) tábornak voltam lakója 1945. május 12-től december 26-ig kb. 15 000 magyar bajtársammal. A tábor, melyben a foglyok száma időnként a 220 000-et is elérte, valószínűleg a legnagyobb volt Nyugat-Európában. Katonai alakulatomnak idetorkolló útját csupán érintve, az itt töltött közel nyolc hónapot - naplómra támaszkodva - próbálom leírni. A heilbronni hadifogolytábor