Baranya. Történelmi és honismereti évfeles folyóirat. 3. évfolyam (1990/2)

NAPTÁR - A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók pécsi vándorgyűlése (1845) (Kiss Z. Géza)

kedvelő pécsi tükékről és bosnyák vincellérjeikről. . . Fogyatkozásainkról szólva nem bírál élesen, csak éppen megállapítja, hogy „ . . . boraink és pincéink kezelése körül még hátra vagyunk", mert sokkal jobban értünk a szőlőműveléshez, mint a borkészítéshez. Keserűen állapítja meg, hogy a baranyai borok közül csak a villányi „kapott nagyobb hírre", hogy a külföldi borokkal nem versenyezhetnek, pedig termelési feltételeink jobbak azokénál. Amikor célul tűzi ki a bortermelők elé, hogy eladandó boraik „minél édesebb és szeszesebbek, a messzebbi szállításra minél alkalmasabbak legyenek", a pusztába kiáltott szó bibliai hasonlata jut eszünkbe. Másfél száz éve hangzott el Jankó plébános úr halk kritikája, de a magyar boroknak most is a (gyakran idegen) feldolgozó látja a hasznát és nem a termelő .. . A szervezők felkérésére írásban közölte a baranyai szőlőtermelés fogyatékosságaival kapcsolatos tapasztalatait a magyarul valószínűleg nem jól tudó Soldan János György, a bólyi- és sellyei uradalom pincemestere.

25 Az idegenből hozatott szakember új hazája, Baranya szőlőkultúráját a Rajna-mentihez méri, és hibának tartja a német gyakorlatnak megfelelően a tőkék közé ültetett „terepélyes" fákat; a növények fejlődését figyelembe nem vevő szőlőmunkákat; a nemes szőlőfajok pusztulását okozó mennyiségi szemléletet; a hibás erjesztést; a gyakran tárolásra alkalmatlan pincéket, stb. Valószínűleg csodálkozva hallgatták a magyar szőlőművelők, hogy sokkal gazdagabb Rajna-menti társaik a seprőt sem dobják el, hanem ecetágyat vetnek, nyomdai festéket készítenek, sőt hamuvá égetés és kilúgozás után hamuzsírt is nyernek belőle. A baranyai és pécsi gyümölcstermesztés két kitűnősége van még hátra. Vlasics György egerági plébános

26 a baranyai tájegységeknek megfelelő fafajták elterjesztését sürgeti, s már ekkor hangoztatja a károk és kártevők elleni védekezés szükségességét, és kedvenc fái védelmét biztosító „üdvös honi törvények" meghozatalát követeli. Elmarasztalja a gyümölcstermelőket előítéleteikért, hozzá nem értésükért, amelynek legfőbb bizonyítékát abban a máig tartó gyakorlatban látja, hogy nemesebb gyümölcs piacainkon aranyért sem kapható. Azt állítja, hogy a magyar gyümölcstermelésnek nem a természet mostohasága, vagy a sokféle állati kártevő az igazi akadálya, hanem az emberek gonosz akarata és a honi gazdaságot tárgyaló üdves törvények hiánya." Nendtvich Tamás gyógyszerész előadásában

27 a Pécs környéki klimatikus és talajviszonyokkal foglalkozik. Szinte költői emelkedettségű bevezetőjét azzal a meglepő kijelentéssel zárja, hogy a Mecsek-alji „gyümölcsösöknek éjszakróli oltalmazottsága" nemcsak a növényeknek, hanem a „felette kártékony" rovaroknak is kedvez. Ezután tudós alapossággal sorolja fel azokat a lepkéket és bogarakat, amelyek az ellenük nem védekező ember „. . .szépen álmodott reményét semmivé teszik". Mindegyiknek ismeri formáját, méretét, színét, étkezési (kártevési) és szaporodási szokását, s ékes bizonyságot tesz arról, hogy erről a témáról is tud szépen szólni, aki igazán szereti. A kártevők bemutatása után az oltással történő nemesítés (ágcsapolás) következik, végül felsorolja azt a 61 féle alma, 66 féle körte és 85 féle barack fajtát, amelyek „. . . az idevaló gyümölcstermesztőknél díszlenek". Az új utakat kereső Baranya másfél évszázaddal ezelőtt élt amatőr és professzionista szakembereinek előadásai hallatán arra kell gondolnunk, hogy talán azóta sem hagyott el bennünket a Nendtvich professzor által megbírált „keleti gondatlanság", s a nekünk rendelt értékek iránti közöny...