Baranya. Történelmi és honismereti évfeles folyóirat. 3. évfolyam (1990/2)

TANULMÁNYOK - ECSEDY ISTVÁN: Egy baranyai domb régészeti világhíre: Zók-várhegy

tisztázni, tévedéseikkel együtt szükségesek voltak a közép-európai korai bronzkor ma is egyre újjáépülő rekonstrukciójához. Ez az a pont, ahol röviden összegeznünk kell a legfontosabb őstörténeti kérdéseket, melyek zóki ásatásaink megkezdése előtt tisztázásra vártak. Fő vonalait tekintve régóta tisztázott a késői rézkor egyik legjelentősebb, szinte az egész Kárpát-medencére kiterjedő régészeti művelődés, a Badeni kultúra relatív kronológiai helyzete. A Badeni kultúra korszaka választja el egymástól a lényegében autochton alapokon fejlődő, rézcsákányairól és aranykorongjairól híres középső rézkori fémművességet, és a korai bronzkor sokkal „nemzetközibb", a korai helladikus és Fekete-tenger vidéki, valamint északbalkáni kultúrákkal kapcsolatos, új típusú metallurgiáját. Nyilvánvaló tehát, hogy a Badeni kultúrát közvetlenül követő korszakra datálható leletanyag azoknak a népcsoportoknak a hagyatéka, akik a bronzkori fejlődést megalapozták. Ennek az anyagnak az összegyűjtése és értékelése Bóna István és Kalicz Nándor érdeme, akik részben balkáni, részben sztyeppéi eredetű népcsoportok megjelenésével magyarázták a kárpát-medencei változásokat (KALICZ 1968; BÓNA 1965). Stratigrátiai adatok nem álltak a kutatók rendelkezésére, ezért a jellegzetes típusok csoportjainak meghatározása szolgált következtetéseik alapjául. Azokban a leletegyüttesekben, melyeket Kalicz a korai bronzkor első szakaszára keltezett, szinte korjelzőként fordul elő egy olyan edény, amely a vucedoli típusú anyag lelőhelyeiről, így Zókról is ismert volt. Ez egy rövid talpon álló gömbsüveg vagy fordított csonkakúp alakú, külső és belső felületén is karcolással, gyakran mészbetéttel díszített tál, röviden csak belsődíszes tálnak szokás nevezni. A jellegzetes edény nevezetes lelőhelye alapján zóki kultúrának nevezte el Kalicz az általa feltételezett nagy korabronzkori kulturális egységet, ezen belül pedig három, nagyjából egykorú csoportot különített el, nevezetesen a makói, nyírségi és vucedoli csoportot (maga Zók az utóbbihoz tartozott). Mint később kiderült, a szinte túlságosan is kézenfekvő „vezérlelet" helytelen értékelése miatt a „Zóki kultúra" elmélete téves volt. Bóna kifogástalanul határozta meg a szintén korabronzkori somogyvári csoport lelőhelyeiről származó hengeres palackokat és korsókat, ezekről a leletekről viszont csak utóbb bizonyosodott be, hogy a vucedoli típusú telepeknél későbbiek. Lelőhelyünk egyenesen a kronológiai és interpretációs zűrzavar közepébe került, amikor megszületett a Zók-Somogyvár elnevezés, azon az alapon, hogy Nagyárpád lelőhelyen belsődíszes tálak és somogyvári típusok együtt kerültek elő (BANDI 1981). Mivel bizonytalan és tisztázatlan időrend mellett az őstörténeti rekonstrukció kérdéseivel (etnikum, társadalom, kulturális kapcsolatok, feltételezhető vándorlások) szinte foglalkozni sem érdemes, a hetvenes években a már nagyon is elhíresedett zóki lelőhely tüzetes kutatása a további előrelépés sine qua non-jaként vetődött fel. Az ásatás lehetőségét illetően szerencsés körülmény volt, hogy 1977-ben a Várhegy fennsíkjának északi részét már nem borították mindenütt szőlők.