Baranya. Történelmi és honismereti évfeles folyóirat. 3. évfolyam (1990/2)

TANULMÁNYOK - ECSEDY ISTVÁN: Egy baranyai domb régészeti világhíre: Zók-várhegy

A munka célja a lelőhely stratigráfiájának tisztázása, a korabronzkori település fő jellegzetességeinek meghatározása volt. Ásatásunkat 1977-ben kezdtük, és célkitűzésünket tíz év alatt sikerült teljesíteni. Mivel a jelentős mennyiségű leletanyag restaurálása, fényképezése és nagy részének rajzolása, rendszerezése is megtörtént, megvan a lehetőség arra, hogy nem a feltárás időrendjében, hanem az egyes korszakok szerint csoportosítva ismertessük a munka eredményeit, egyben bemutassuk a lelőhelyet. A dombtető legkorábbi kis településének maradványai a középső rézkor legelejéről származnak (Balaton-Lasinja kultúra). Csak helyenként és vékony rétegben borította világosbarna humusz a löszös anyagból álló dombtetőt, amikor az említett kultúrához tartozó kisebb közösség itt megtelepült. Mindössze néhány tüzelésnyom, illetve hulladékgödör maradt ránk ebből a korszakból. A hazánkban Balaton, a Drávától délre Lasinja kultúra néven meghatározott anyag Zokon előkerült típusai a jugoszláviai anyaggal mutatnak erős kapcsolatokat. Olyan sajátosság ez, mely szinte az egész őskorban jellemző a Mecsektől délre fekvő régióra, és ami egyben azt is jelzi, hogy az észak-balkáni és kárpát-medencei kultúrák egyik fontos érintkezési területe volt a MecsekDunaszekcső vonaltól délre fekvő vidék. Akármilyen alaposan igyekeztünk elvégezni az őskori település kutatását, történetének minden részletét nem tisztázhattuk, hiszen az ásatás csupán területének egytized részére terjedt ki. így csak feltételezhetjük, hogy a kis középső rézkori telep az erdős-bozótos dombtetőn kialakított tisztáson néhány paticsfalú, kisméretű házból állt, a szántók a teleptől délre lévő irtásokon voltak, a háziállatokat a telepen és a telep közelében tartották. A meredek lejtőkön ösvények vezettek a mély völgyben fakadó forrásokhoz és a mai Pécsi-víz nádas-mocsaras partjához, ahol vaddisznóra, szarvasra, sőt hódra vadászni és halászni lehetett. Az ásatási megfigyelések alapján bizonyosnak látszik, hogy ez a kis település már elhagyott volt a késői rézkor kezdetén, amikor a Badeni kultúra egyik kis népcsoportja megtelepedett a tisztáson. Nem tudhatjuk viszont, mennyi ideig volt lakatlan a tisztás. Tipológiailag jól ismert az a betűzdelésekkel díszített, szép kidolgozású kerámia, ami a Badeni kultúrát közvetlenül megelőző korszakra jellemző. Ez ugyan csak néhány cseréptöredék formájában került elő ásatásunkon, de előkerült. Vagyis a település intenzitása csökkent, de a tisztás ismert volt, az utak, ösvények nem bozótosodtak el teljesen, a pusztává vált szántóföldön olykor legeltettek, a falu befüvesedett helyén időnként összeütöttek egy-egy kunyhót. Az erdők között így várhatták meg a rég kitaposott ösvények, tisztások és irtások a Badeni település létrehozóit. A korábbi, legelső kis falu életénél hosszabb ideig tartott ez a települési szakasz, 15-20 cm vastag, szürke színű talaj, illetve járószint maradt utána. A leletstatisztika alapján világos, hogy a lakosság folyamatosan növekedett, a falu az úgynevezett klasszikus badeni korszakban élte virágkorát. A Várhegyről származó badeni szórványleletekre már Banner János is felhívta a