Baranya. Történelmi és honismereti évfeles folyóirat. 3. évfolyam (1990/1)

MŰHELY - FÜZES MIKLÓS: Dél-dunántúliak a Szovjetunió munka táboraiban

Már magával a rendelet tartalmával is gond van, mert abban csak annyi szerepel, hogy a szovjet katonai hatóságok a német származású magyar állampolgárokat közmunkára igénybe veszik. Nincs szó benne arról, hogy ez a munkavégzés a Szovjetunióban fog történni, mint ahogy megfeledkezett erről a már hivatkozott katonai parancs is. Csupán a közvetlen hátországban végzendő munkáról tesz említést. A belügyminiszteri rendelet csak szűk körben vált ismertté, mert azokat csak a közigazgatás megyei vezetőinek (az alispánoknak) küldték meg, ők pedig ha tudták, az alsóbb szerveknek. A Dél-Dunántúlra még az is jellemző, hogy az itt érdekelt megyékbe, Baranyába, Somogyba és Tolnába a belügyminiszteri rendelet az elzártság miatt nem érkezett meg időben, így az abban foglalt mentesítési lehetőséget sem tudták kihasználni. A szovjet hatóságok ugrásra készenlétét mi sem tanúsítja jobban, hogy amire a Belügyminiszter a rendeletét kiadta, addigra az első szerelvények már ki is gördültek. A mentesítéseket már emiatt sem lehetett elvégezni, pedig még csak ekkor következett az összeírási, minősítési procedúra, ami további mintegy két hetet vett igénybe. Elkészültekor az elszállítások már befejeződtek. Minden bizonnyal a fegyverszüneti egyezmény hírére dr. Boros István főispán az elszállításokat, illetőleg az emberek begyűjtését Baranyában leállította. Más kérdés, hogy néhány falu összegyűjtött németjeit - rendelkezését kijátszva - Dombóvárra szállították, majd onnan tovább Bajára, a központi gyűjtőtáborba. A január 20-át követő napokban Dél-Dunántúlon az elszállítások mindenütt leálltak. Nem mondható el mindez Észak-Magyarországra, ahol még január 28-án is indítottak szerelvényt. Az elszállítást teljes egészében a szovjet katonai parancsnokságok végezték, így erről írásos forrásunk nincs. Az eddig ismert interjúkból arra következtethetünk, hogy az elszállítás két útvonalon történt. Az észak-keleti megyékből Munkácsot és Szolyvát érintve kerültek Stary Sambor gyűjtőtáborába. A másik fővonal: Baja-Szeged-Temesvár-Déva-Brasso-Plojesti-Jassi (átrakóállomás) - Dnyepropetrovszk-Rosztov-Donyec medence. Közelebbről Sztalino, Sahti, Gorlovka környékének szénbányái. Ide sorolhatjuk a Dél-Ukrajnában lévő Krivojrog vasércbányáit is. Ez a fővonal tovább vezetett a Kaukázusba, Grosnij környékére. Később innen sokan az Uraiba kerültek, Ufa körzetébe. A belső szállítások azonban nemcsak egyirányúak voltak. A délkeleti fővonal volt a legjobban igénybevett. A megszállás menete is ennek a használatát indokolta. Baranya volt a kezdeményező a felkutatási eljárás beindításában is. Az elszállított személyek szabadon bocsátása érdekében megkeresték a külügyminisztert, aki viszont a Szövetséges Ellenőrző Bizottsághoz fordult. Az akció csakhamar országossá terebélyesedett, de a megküldött névjegyzékek nem elégítették ki a SZEB igényeit. Formanyomtatványon újabb adatokat kértek. Erre azonban csak azokat lehetett felvenni, akik politikai szempontból nem estek kifogás alá, nem voltak nyilasok és egyéb jobboldali politikai pártok tagjai, nem voltak a Volksbundnak a tagjai és nem voltak német származásúak. Az újabb adatszolgáltatás sem volt sikeres, csak a szovjet nagykövet „megnyugtató" nyilatkozatát eredményezte. Ebben kijelentette, hogy a Szovjetunió Kormányának nincs szándékában az elszállítottakat visszatartani, hanem idővel vissza fognak térni hozzátartozóikhoz. Az összeírási akció, melyet halogatásnak, időhúzásnak is tekinthetünk, még nem ért véget. 1945 augusztusában a szovjet kormány azt ígérte a magyar kormánynak, hogy még a békekötés előtt haza fogják engedni az összes hadifoglyot és polgári személyt.