Baranya. Történelmi és honismereti évfeles folyóirat. 3. évfolyam (1990/1)

MŰHELY - BÁN PÉTER: Új adatok a szerzetesrendek II. József-kori feloszlatásáról

A rendek vagyoni hátterének és éves jövedelmüknek láthatóan megvoltak bizonyos eltérései. Mégis kiviláglik az adatsorokból, hogy a ferencesek és a kapucinusok mindkét szempontból a legszegényebbek voltak. Szélsőségesen fogalmazva: egy bencés szerzetes vagyonközösségi háttere közel harmincszorosán, évi jövedelmi hányada pedig megközelítően ötvenszeresen múlta felül egy átlagos ferencesnek a javadalmi lehetőségeit. Hasonlóképpen kivételesen kedvező anyagi feltételeik voltak a premontrei, a cisztercita, továbbá a pálos rend magyar és horvát provinciákhoz tartozó tagjainak és a klarissza apácáknak is. A két véglet között persze számos szerzetesközösség foglalt helyet: viszonylag jobb helyzetben voltak a karmeliták, a szerviták, az ágostonrendiek, a paulánusok, a kamalduliak, a hieronimiták, a kamillánusok és az auguliniánusok. A minoriták és a domonkosok már szegényebbek voltak. Sajátos, bonyolult és forrásadottságok alapján legfeljebb körvonalazható képlet rajzolódik ki az állam és az egyház II. József-kori összecsapásának eredményeképpen. Az egyház oldaláról tekintve a viszonylag szegény szerzetesközösségek voltak elsősorban azok, amelyek a nyílt rendeleti támadást ki tudták védeni - ti. megmenekültek a teljes tényleges eltörlődéstől - feltehetően egy már begyakorlott alkalmazkodási, azaz szükség esetén visszahúzódási, kedvezőbb konstellációk idején előnyomulási technikával. Ezek közé sorolnám a ferenceseket, a kapucinusokat, a karmelitákat. A vagyonra épült rendházak világa csekélyebb, vagy semmi toleranciát nem engedett meg (bencések, premontreiek, pálosok, klarisszák példája). Ellentétes, állami szemszögből nézve pedig a gazdagabb közösségek nagyobb értékeket sejtettek; erősebb volt a szekularizációs vonzerejük, szemben a szegényebb kolostorokkal. Egy végletesen gazdasági szempontú megközelítéstől azért óva int néhány adat. Az egy főre jutó évi jövedelemben egyáltalán nem kiugró trinitáriusok, kamalduliak nem tudtak fennmaradni, talán azért, mert tevékenységi körük nálunk anakronisztikussá vált, az ágostonrendiek vesztesége alacsony-közepes jövedelmi hányaduk mellett is jelentős volt. Az utóbbi renddel összehasonlítva a magasan javadalmazott ciszterciek rendtagjaik közel hasonló, 1/3-os arányát meg tudták őrizni, kolostoraiknak pedig pontosan felét. A válságos helyzetben láthatóan nem találtak támaszra az egyébként is kislétszámú idegen provenienciájú rendek (hieronimiták, kamillánusok stb.). Sorsuk mindenesetre ellentmond valamiféle ökonomikus szabályszerűségnek; egy főre jutó vagyoni átlaguk nem volt magas, de valóban sikerült őket eltörölni. A domonkosok és a minoriták éppen úgy 50% körüli arányban tartották meg szerzeteseiket mint a kétszer jobban javadalmazott - és a rendelet szerint eltörlésre nem is ítélt - szerviták. Végleges és minden további kutatásnak nehézségeket támasztó értékelés helyett egy-két tudatosan válogatott statisztikai számítással lennék a szakértő olvasóközönség valódi történelmi kíváncsiságának segítségére. Elvégeztem egy olyan számítást, amely százalékos arányban kimutatja az egyes rendek súlyát a többihez (mint 100%-hoz viszonyítva, mégpedig két időszakban: a feloszlatási rendeletet közvetlenül megelőzően és az 1786-88-as évekre. Nem tartottam érdemesnek a ténylegesen szétszórt rendektrinitáriusok, premontreiek, kamalduliak, pálosok, klarisszák stb. - nullszintre csökkenését ismételten regisztrálni, s hasonlóképpen a látványosan visszaesett bencés és ciszter rend adatait átszámolni. Az alábbi táblázat tehát azoknak a rendeknek a taglétszám-arányát tartalmazza, amelyek a Józsefi rendelet előtt és közvetlenül azután jelentős szerepet tölthettek be.