Baranya. Történelmi és honismereti évfeles folyóirat. 3. évfolyam (1990/1)

TANULMÁNYOK - ÓDOR IMRE: Baranyai inszurgensek a napóleoni háborúkban

A győri csata emlékműve A sebesültek, illetve fogságba esettek közül a többség visszatért alakulatához, bár aki csak tehette, előbb megyéjébe vette útját, mint például Éva András szabadszentkirályi felkelő. A megye által lefolytatott „szabad vallatása" szerint: „ ... Pápárul udvarokon, kerteken és búzákon körösztül fogságombul elszöktem, mint hogy pedig nemes Regementemnek holl létét ki nem tanulhattam volna, de egyébb erant is nagy szaladásomban az hideg lölt, vármegyém felé vettem utamat."

15 A vizsgálat megállapította, hogy Pécsre érkeztével jelentkezett a másodalispánnál, akitől engedélyt kapott, hogy 4 napig otthon maradhasson. Ezt követően a megye egy „két lovas kotsit" bocsátott rendelkezésére, hogy ezredéhez csatlakozhasson. A szintén az ellenség fogságából megszökött F unták György és Gáli Mihály esetében is hasonlóan jártak el. Az egyetlen rendhagyó „hazatérés" azonban nem kis bonyodalmat okozott. A kerületi parancsnok július 16-i levelében értesítette a vármegyét, hogy Boda Ádám baranyai inszurgenst, fivére Boda István - a parancsnokságot megtévesztve - törvénytelen utasítással haza rendelte.

16 A megye válaszában jelezte, hogy nevezett felkelőt „erős őrizet alatt" alakulatához visszakísértetni nem késlekednek, s Boda István felelősségre vonása is sorra kerül. Az utolsó nemesi felkelés tehát nem Győrnél ért véget. A békekötést követően (okt. 14.), a franciák kivonulása (nov. 20.) után királyi parancs rendelte el a felkelők hazabocsátását. A Nádor búcsúlevelét hadsegédje készíti el, s 38 ezer példányban kinyomtatják, hogy minden felkelő kezébe eljusson. Az oszlatásokra - megyénként - többnyire 1810 januárjában került sor. Az oszlatás napjául Baranya megye - Mecséry altábornaggyal egyetértésben - január 9-ét jelölte ki.

17 Az új esztendő elején érkezett meg Pászthory ezredes levele, melyben dicsérte a megyebeli felkelők jó magaviseletét, a hadikészültségben tett előrelépését, a szentkirályi nemeseket külön is kiemelve.

18 Utolsó napiparancsában (1809. január 1.) - többek között - e szavakkal búcsúzott katonáitól: „Azt a hírt s dicsőséget, melyet magatoknak s nékem szereztetek életemnek legnagyobb gyönyörűségei közé számlálom... Térjetek már vissza Rokonaitok közé! Becsülettel által adhattyátok zászlóitokat; nem motskitya azt semmi gyalázat, szeretettel és tisztelettel fogadnak titeket bátran dicsekedhettek mindenkor azzal, hogy haza védelmezői voltatok..."