Baranya. Történelmi és honismereti évfeles folyóirat. 3. évfolyam (1990/1)

TANULMÁNYOK - ÓDOR IMRE: Baranyai inszurgensek a napóleoni háborúkban

travastéroztattak [átvedlettek] poltronokká [szökevényekké]... többen el szöktek az győri bál után..." A vereség okait vizsgálva megállapítható, hogy az egybeolvasztott hadsereg vezetése a csanaki előharc után sem készült fel megfelelően a csatára. A sereg egyesítését nem következetesen hajtották végre, az átcsoportosítások sok időbe kerültek és az egymás mellé került csapatok sem egymást, sem a terepet nem ismerték. A csanaki magaslat feladása helyrehozhatatlan hibának bizonyult, a balszárny biztosítása elmaradt, mely a tétlenségre kárhoztatott felkelő lovasságot eleve kilátástalan helyzetbe hozta, a jobbszárny ugyanakkor - a Duna helyett a sáncokra támaszkodva - alig avatkozott be a harcba. Mindezt az ellenség erejének alá- és lebecsülése, valamint a felderítés elmulasztása súlyosbította. A vereség döntő okát - a felsoroltakon túl - a két fél közötti felszerelési, hadszervezési és hadvezetési különbségben kell keresnünk. Ezt igazolja a veszteségek aránya is. A sorhad 6235 embert, 571 lovat és 2-2 ágyút, ill. zászlót vesztett, a nemesi felkelés pedig - a szétszéledőket nem számítva - 791 főt. A franciák összvesztesége megközelítően 2500 fő volt (BODNÁR 1897. 524— 531.). A felkelők csekély vesztesége - kétségkívül összefüggött a gyors visszavonulással és a tömeges szökéssel - kapóra jött János főhercegnek, aki a csatáról készített jelentésében a vereségért kizárólag a nemesi felkelőket okolta. Vádaskodásával leplezni igyekezett saját, illetve vezérkara tehetetlenségét és felelőtlenségét. A bűnbakként beállított inszurgenseknek nemcsak felszereléstelenségüket, kiképzetlenségüket rótta fel, hanem egyenesen gyávasággal vádolta őket. Megsemmisítő kritikája meghatározóan befolyásolta kortársait és az utókor inszurgens képét (R. KISS 1909.1. 165-169.). A győri csata valóban bebizonyította, hogy a modern hadsereg korában egy állandó keretet nélkülöző, irreguláris had nem lehet katonailag ütőképes. Beosztása a sorhad közé már eleve nem sok sikerrel kecsegtetett, s hogy mennyire illuzórikus elképzelésnek bizonyult, azt éppen a csata igazolta, ahol a felkelők egyébként is a lehető legvisszásabb körülmények között (rögtönzött harcrend, fegyver-, élelemhiány stb.) kerültek szembe a kor legkiválóbb hadseregével. Fontos azt is tudnunk, hogy a nemesi felkelők alig több mint fele volt jelen Győrnél, a távolabbi megyék kontingensei még úton voltak, amikor a csata már eldőlt. A csata következményei jelentős hatással voltak az 1809. évi háború kimenetelére, mivel János főherceg serege tovább gyengült, s ahelyett, hogy Bécshez közelebb jutott volna, inkább eltávolodott attól, így a fősereget döntő harcában, Wagramnál (július 5-6.) sem tudta támogatni. Á csatavesztés siettette Győr (június 24.) és Pozsony elestét is, egyúttal a Dunántúl jelentős részének francia megszállását vonta maga után (ÓDOR 1986. 39-40.).