Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. 2. évfolyam (1989/1-2)

TANULMÁNYOK - KISS Z. GÉZA: Községi elöljáróságok a késő feudális-kori Ormánságban

Az elvi alapokat tisztázó állami rendelkezéseket ezek a kálvinista közösségek is a saját belső felépítésüknek megfelelően hajtották végre. Eredetileg ezeknek a közösségeknek egy világi és egy egyházi vezetője volt, a bíró és a lelkész, s ezek munkáját segítette az elöljáróság. A források a 18-19. században a két vezetőt változatlan néven emlegetik ugyan, de különbséget tesznek a presbiterekből álló belső- és a világi emberekből választott külső tanács között. Az egyházi és világi elöljárók választott társadalmi szervek voltak, s ezek testületei „fogadták fel" a „Kösség" fizetett alkalmazottait: a lelki tanítónak tekintett lelkészt, a harangozót, csőszt, pásztort stb. Fizetésük házaspárokra történő kivetésének és beszedésének módja a feudális korban gyakorlatilag nem változott. (Jegyzőt csak 5-10 apró falu együtt tudott tartani, ezért választásáról itt nem beszélünk.) Közigazgatástörténeti ismereteink szerint a választás egészen 1871-ig a fent említett két állami rendelkezés szerint történt. Ezt bizonyítják az iratanyagban található rendszerint negyed íves választói lajstromok is. Ezek egyikén olvasom: „Az 1823/1824. Esztendei Hidvéghi bírói Hivatalra candidáltattak: Szilágyi Jónás, Ifiú Sánta Jósef, Csordás Jacob." Közülük az első 24, a második 3, a harmadik 2 szavazatot kapott a megjelent gazdáktól. Alul Hidvég helység pecsétje látható, de sajnos hiányzik róla az ellenőrző uradalmi tiszttartó aláírása.

2 Az úriszéki ügyek között ugyan több is tanúsítja, hogy nem mindig volt helyes a kandidálás és a választás, de a bírói számadások sorozatai mégis azt mutatják, hogy az esetek többségében az arra méltó emberre szállott a bírói hatalom. Ezt az uradalmak úgy érték el, hogy a tiszttartók mielőtt a választás, vagy más közösséget érintő fontos ügyben döntöttek volna, konzultáltak bizonyos emberekkel. Ezek a tekintélyes polgárok lehettek ugyan esküdtek (jurati) is, de az ormánsági latin szövegekben „primores" néven szerepelnek.

3 Magyar nevük a legjobb korabeli közigazgatási szakembereknél „a nép eleji"

4

, de előfordul az „Előkelőségek"

5 kifejezés is. Ebben az esetben egy (utólag) sikkasztónak bizonyult bíróról és egy esküdtről (akinél a láda kulcsa volt) van szó. A vizsgálatot két gyakorlott megyei ember (Nagy Imre szolgabíró és Töreky Antal nevű esküdtje) végezte, s mikor a szembesítés nem vezetett eredményre, akkor fordultak az előkelőségekhez, de előbb a „vérséggel valókat minden kérdés nélkül" hazaküldték. Itt derült ki, hogy a bíró csak most került be a vezetésbe, de ellenfele „... számtalanszor bíróskodott és 20 vagy 24 esztendeje... az Előkelőség közt szolgált..." Mintha nem piskói esküdtről, hanem római szenátorról lenne szó, aki óriási fölényben van egy „homo novus"-sal szemben. Itt úgy tűnik, hogy mindenekelőtt a hosszú közszolgálat a tekintély alapja, de sok más esetben a vagyon, testi erő, tárgyalási jártasság, sőt gyógyító képesség is lehet annak forrása. A „Kösség" lelki vezetőjének, a prédikátornak a megválasztása abban a vonatkozásban is hasonlított a bíróéhoz, hogy a 16. századtól (hivatalosan) a 19.