Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. 2. évfolyam (1989/1-2)

TANULMÁNYOK - MARÁZ BORBÁLA: Az őskori bronzművesség virágkora a Dél-Dunántúlon

MARÁZ BORBÁLA AZ ŐSKORI BRONZMŰVESSÉG VIRÁGKORA A DÉL-DUNÁNTÚLON Százszámra kerültek és kerülnek ma is elő szántáskor vagy más földmunkák alkalmával azok a sok-sok darabból álló bronzleletek, amelyek közül nagyon sokat őriznek a különböző dél-dunántúli múzeumok is, és amelyek régészeti publikációi több kötetet töltenek meg. Ezeknek a bronzkincseknek egy nagy csoportját a régészeti kutatás (az egyik kincs lelőhelyéről elnevezve) kurdi típusú kincsleleteknek nevezi. Létrejöttüket és földbe rejtésüket a későbronzkori urnamezős kultúra népéhez (i. e. XII-XI. század) köthetjük. A bronzleletek egy virágzó korszakról tanúskodnak, amelyben harcosok, kereskedők és gyakorlott bronzművesek játszották a vezető szerepet a társadalomban ill. a gazdaságban. A kincsleletekben előkerült bronztárgyak a kovácsok és ötvösök fejlett technikai tudását bizonyítják, és az őskori bronzművesség virágkorát képviselik. A dunántúli őskori bronzművességben az i. e. XIII. sz. végén - XII. sz. elején következett be alapvető változás, amikor is a bronzipar addig soha nem látott virágzásnak indult. Ennek helyi tényezője lehetett az a konszolidációs folyamat, amelyet az ún. halomsíros hódítást követő békés időszak tett lehetővé az i. e. XIII. században a Kárpát-medencében (KŐSZEGI 1984. 89-118.; KEMENCZEI 1984. 87-95.). Külső, igen lényeges tényezője pedig egy, a fél Európára kiterjedő történeti-kulturális változás volt: az urnamezős kultúra térhódítása Közép-Európa - és így a Dunántúl - területén is az i. e. XII. sz. folyamán. Az i. e. II. évezred utolsó évszázadaiban Közép- és Nyugat-Európa népeinél egy új temetkezési forma kezdett elterjedni, az, amikor a hamvakat urnamezőknek nevezett, halmok nélküli temetőkbe temették el. A halottak elégetésének általánossá vált szokása, az urnamezők egyöntetű fellépése az egyik olyan határozottan összefüggő, általános jelenség, amely az urnamezők népességének legszembetűnőbb jellegzetessége. A másik, ugyanúgy egész Nyugat- és Közép-Európában általános vonása a késő bronzkori urnamezős kultúrának a bronzművesség felvirágzása; a bronzművesek fejlett technikai ismerete és a megnövekedett szükséglet a termékeik iránt, amely a magas színvonalon előállított bronztárgyak óriási mennyiségű termelését eredményezte. A bronzművességnek ez az addig nem tapasztalt magas színvonala és óriási méretű tömegtermelése a Kárpát-medence későbronzkori emlékanyagában is megmutatkozik, sőt ennek egyik központja éppen a Dél-Dunántúl területére esik. Míg az urnamezős kultúra térhódítása előtti évszázadban a Dél-Dunántúlon nem volt számottevő bronzipar (MOZSOLICS 1985. 78.), addig a korai