Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. 1. évfolyam (1988/1-2)

Tanulmányok - Tóth Endre: Sopianae: római város és temető

legfontosabb forráscsoportot a római feliratok jelentik, mivel rengeteg információt tartalmaznak. A márványba, mészkőbe faragott oltárok, építési feliratok és sírkövek szövegei árulkodnak a nyelvről, nyelvhelyességről, a rómaivá válásról, vallásról, viseletről. Ezek a jól keltezhető emlékek Pécsen is előkerülnek: több mint félszáz feliratot ismerünk (FÜLEP-BURGER 1974). Noha más pannóniai városban a kőemlékek száma nagyobb, nem ez jelenti a problémát. A római kőfaragványokat a 4. században már maguk a rómaiak is - a törvények tilalma ellenére, hiszen nemegyszer kultikus voltuk miatt szent és sérthetetlen tárgyakról van szó - építőanyag híján másodszor is felhasználták: a temetők sírköveiből könnyű munkával építkeztek. A Dombóvár melletti Alsóhetény 4. századi erődjébe sokszáz kitűnő minőségű, széttört sírkőtöredéket falaztak be, éppúgy, mint Gorsium városfalába. A korábbi faragványok máodlagos felhasználása azonban nagy építkezések idején később is bekövetkezett: a pécsi székesegyház építése ilyen munka volt. A székesegyház restaurálásai, átépítései alkalmával előkerült faragványok ezt tanúsítják. A Pécsen talált római kőemlékek feliratainak egy része világosan utal arra, hogy eredetileg nem Sopianaeban, hanem a Drávaparti Mursaban (Eszék) állították őket. Ez pedig azt jelenti, hogy nemcsak a székesegyház és környékén talált római feliratok eredeti lelőhelye bizonytalan, hanem a többi, a körzetben talált római kőemléké is: hiszen a középkorban nemcsak a székesegyházat építették. Jól tudjuk, hogy a római kőfaragás, főként a sírkőállítás, különféle okok miatt a 3. század közepére tartományszerte felettébb háttérbe szorult, szinte megszűnt. A Pécsen őrzött kövek pedig döntő többségükben a 230-as évek előttről származnak. Ez viszont éppen az az időszak, amelyből Pécsen - egyelőre? - más régészeti lelet vagy épület hiányzik: vagyis nem következtethetünk városias településre, azaz olyan közösségre, amely az anyagilag költséges sirkőfaragást nagyobb méretekben lehetővé tette volna. A hiány azonban nem teljes értékű bizonyíték. Mégis, van egy olyan leletcsoport, amely a fenti következtetéseinkkel összhangban áll. Ezek az érmek (FÜLEP 1984, 220-256: a pécsi lelőhelyű római pénzek összeállítása). Egy területen napfényre kerülő nagyobb mennyiségű római pénz statisztikai vizsgálatra alkalmas, amellett, hogy az egyes darabok szerencsés esetben a sírokat vagy épületeket is segítenek pontosan korhoz kötni. Az érmek statisztikai vizsgálata jelzi a terület sorsának alakulását, fő állomásait. Pécsen a római pénzforgalom néhány szórványos darabtól eltekintve csupán a 3. század közepétől folyamatos: Gallienus császár (253-268) uralkodásától ugrásszerűen