Barakonyiné Winiczai Klára: Baranya aprófalvas településhálózatának múltja és jelene - Baranyai Krónikaírás 7. (Pécs, 1984)

A településhálózat változása hazánkban a felszabadulás után

A gyorsított ütemű iparosítás hatalmas tőkeigénnyel járt, melyet a mezőgazdasági fejlesztések háttérbe szorításával, sőt az itt termelt nemzeti jövedelem egy részének az árrendszeren keresztüli elszívásával, valamint az infrastrukturális és szóiig ál tata ipari fejlesztési feladatok elodázásával lehetett biztosítani, ami a két utóbbi eszköz esetében már nemcsak a falu fejlődését akadályozta. Mégis viszonylag kedvezőbb helyzetben volt a város a falunál, mert működtek fejlesztését támogató hatások is, míg a falunál a villa.mosítási programon kívül aligha beszélhetünk ilyenről. Súlyosbították a falu helyzetét a szövetkezetesítés! program végrehajtásában elkövetett hibák is, melyek a túlzott siettetésből származó feszültségen túl, gazdasági terhek sokaságát is jelentették (a termelőszövetkezetek gyenge állami támogatását, a termelői és félvásárlási árak érték alá kényszerített színvonalát, a nagy beszolgáltatási kötelezettségeket, a földadó és a gépállomási munkadíjak nagy terhét), ami olyan mértéket öltött, hogy a termelés fokozásának, sőt fenntartásának érdekét is kiölte. 1952-ben a parasztság egészének reáljövedelme az 1949. évi 66%-a volt, de ezen belül a termelőszövetkezeti parasztság helyzete volt a legrosszabb, az egy főre jutó reáljövedelmük mindössze 67,5%-a volt az egyénileg gazdálkodókénak. Ilyen viszonyok között a mezőgazdaság nem biztosította a parasztság megélhetését, más kenyérkereseti lehetőség keresésére kényszerítette, aim it az iparban talált meg. Az így kibontakozó migráció tehát a létért való küzdelemből táplálkozott, s a falusi lakosság egy részének (főleg a fiatal korosztályoknak) városba áraim Iá sát jelentette. Az első ötéves terv alatt a mezőgazdaságban dolgozók aránya 54,4%-ról 43%-ra csokiként, s az ipari dolgozók száma 50%-kai| nőtt. Az ötvenes évek végére nyilvánvalóvá vált, hogy a szocialista fejlődés tizenöt éve nemhogy csökkentette volna, hanem növelte az örökölt térgazdasági, területi és településhálózati aránytalanságokat és a falu-város viszonyt politikai célkitűzéseivel, termelési viszonyaival ellentétben igen kiélezte. A második hároméves terv már a gazdaságfejlesztés hibáit korrigáló céllal született, s bár a nehézipar elsődleges fejlesztésének célkitűzését továbbra is megtartotta, jelentős változást tervezett az iparágak termelési arányaiban - a hazai adottságokhoz jobban igazodó termelési szerkezet létrehozásának céljával - a gyártmányösszetételben, és a mezőgazdaság fejlődésének aktív támogatását illetően. A hatvanas években kibontakozó gazdasági fejlődésen a területfejlesztési szempontok előtérbe kerülése már érződött, melyről a vidéki ipartel építés (falusi is) növekvő aránya, a mezőgazdaság fokozott központi támogatása tanúskodott. Az 1962-ben befejeződött szövetkezetesítési program hatására az évtized második felétől számottevően nőtt a mezőgazdaságii munka termelékenysége, javult a termelőszövetkezeti parasztság életszínvonallá. A termelékenység emelkedése jelentős agrárnépességet szabadított fel, kiknek foglalkoztatásáról gondoskodni kellett. A munkavállalásra most is lehetőséget teremtett az ipar növekvő munkaerőigénye. A hatvanas évek migrációjának tehát már más indíttatása, más háttere volt, mint az előző évtizednek. Iránya is megváltozott, nem távoli nagy gigantikus beruházások felé tartott, hanem a közelebbi városok újonnan telepített kisebb üzemei, esetleg az új falusi ipar telephelyei felé. A régi lakhely és az új munkahely távolságának csökkenése a városi lakás, munkahely szerzésénél nagyobb nehézsége a falusi laka s megtartásának lehetőségét, szükségességét teremtette meg, növelve az ingázó életmódot folytatók számát. (Az évtized végére a napi ingázók száima már elérte az 1 millió főt.) Az ingázás növekedését segítette egy-