Barakonyiné Winiczai Klára: Baranya aprófalvas településhálózatának múltja és jelene - Baranyai Krónikaírás 7. (Pécs, 1984)
A településhálózat változása hazánkban a felszabadulás után
részt, hogy így nem jelentett gyökeresen új életmódra való átállást a városi munkahely, másrészt, hogy igen előnyösen lehetett összekapcsolni egy családon belül az ipari és mezőgazdasági foglalkozást, ami a falusi életszínvonalat jelentősen emelte. (Általában a nők maradtak a termelőszövetkezetben, erre a technikai fejlődés lehetőséget teremtett, s a férfiak vállalták az ingázást, az ipari munkát.) Mindezek a hatások a falu és város viszonyát is jótékonyan befolyásolták, kapcsolatukban a kölcsönösségi vonásokat erősítették, és az ország gazdasági térszerkezetében is a kiegyenlítődés irányába mutató változások indultak meg. A magyar gazdaság átalakulásának, az extenzív növekedés lezárásának szükségességét és törekvését fejezte ki az 1968-as gazdasági reform, mely már a 70-es éveíc elején éreztette hatását. Az új gazdasági mechanizmus piac-szemlélete több oldalról támogatta a mezőgazdaság és a falu fejlődését. A termelőszövetkezetek számára lehetővé tette az ipari termelés, vagy szolgáltatás végzését, mely egyrészt csökkentette a mezőgazdasági munka szezonalitásából eredő foglalkoztatási egyenlőtlenségeket, másrészt növelte a helybeli munkáváI laIás lehetőségét. A háztáji gazdaságok és termelésük szükségességének felismerését támogatásuk követte. A háztáji term éktö m egének növekedésére lehetőséget teremtett az új szemlélet hatásaira feléledő piac. A parasztság reáljövedelmének emelkedését így nemcsak a növekvő termelőszövetkezeti jövedelmek, ha-nem a háztáji gazdaságok növekvő bevételei is biztosították. De hamarosan nyilvánvalóvá vált az is, hogy a magas jövedelem önmagában nem tartós, csak átmeneti népességmegtartó erő, ami csak akkor válik tartóssá, ha településfejlesztéssel is egybekapcsolódik. Ugyanakkor a város oldaláról is egyre sürgetőbben jelentkezett a termelési feladatok abszolutizálása miatt elmaradt fejlesztés igénye. A terület- és településfejlesztés tudományosan megalapozott tervet igényelt, mely a hatvanas évek munkájának eredményeként az 1971-ben elfogadott Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepcióban (a későbbiekben OTK) fogalmazódott meg. Az OTK a népességszámot alapul véve, szerepkör szerint rangsorolta az ország településeit, és meghatározta a fejlesztendők körét. Alapgondolata a területileg egyenletesebben szórt, mégis koncentrált, gazdaságos fejlesztés volt, ami eleve a központi szerepkört betöltő települések fejlesztésére teremtett lehetőséget. Ellátási oldalról közelítve, a koncepció célja egyrészt az azonos szerepkörű települések ellátási színvonalának közelítése, másrészt a különböző szerepkörű települések (különös tekintettel város és falu kapcsolatra) életkörülményeiben meglevő túlzott különbségek felszámolása volt. Kovács Tibornak a 70-es évek településhálózat-fejlesztését elemző és értékelő cikkét olvasva az OTK korlátai és a tervtől eltérő fejlesztési gyakorlat fő iránya is kirajzolódik, nevezetesen, hogy a fejlesztési erőfeszítések egyoldalúan a városokra koncentrálódtak, ami végüli is egyik célkitűzésnek sem felelt meg, mert újratermelte, ha nem növelte a falu és város ellátása színvonala közötti különbséget és a falvak fejlődésében egy olyan differenciálódási folyaimatot indított el, mely csak nagyon korlátozott körben járult hozzá az azonos szerepkörű települések ellátási színvonalának közeledéséhez. 2 A cikk elején a pozitívumokat kiemelve, de a fejlesztés negatív hatásait sem titkolva, így foglalja össze a települ é&hálózatés településfejlesztés első nyolc évének eredményeit: „Mérséklődött a főváros túlsúlya, felgyorsult a felsőfokú központok - mindenekelőtt a megyeszékhelyek fejlődése, tovább korszerűsödtek a középvárosaink. A magasabb központi szerepkör betöltésére kijelölt nagyközségek városias fejlődése erőteljesebbé vált. Községeink fejlődésében egyre inkább nyomon követhető a különbségek növekedése, a polarizáció erősödése. Az utóbbi években már érzékelhető az alsófokú
