Tanulmányok Pécs város történetéből. Pécs város szabad királyi rangra emelésének 200. évfordulója alkalmából rendezett II. várostörténeti konferencia előadásai 1980. november 14. - Baranyai Krónikaírás 6. (Pécs, 1982)

II. rész Korreferátumok - Sarosácz György: Nikola Tordinác, a pécsi bosnyákok népdalgyűjtője

a vágy, hogy megismerje azt a helyet, ahonnan édesanyja származott. Erről így írt: „Még igazán fel sem vettem a férfi övemet, amikor felébredt bennem a vágy, hogy felkeressem a pécsi horvátokat. Ezt a gondolatot anyámtól 'kaptam, aki született pécsi volt és aki nem tudott eleget mesélni a saját szülő bölcsőjéről, népszokásokról és ünnepekről." 1875-ben, amikor a balkáni harcok ismét fellángoltak, tagja lett annak a színészi csoportnak, amely koncerteket és előadásokat szervezett, hogy a Száván túli területekről menekült szegény lakosságnak a megélhetési gondjain segítsen. A gimnázium elvégzése után papnak készült. Első miséjét 1883-ban mondta. Felszentelése után Ivánkovóba helyezték, ahol csak egy évet töltött. Itt írta meg a „Rózsa bűnei" (Ruzine grihe), „Aki nem ásott és kovácsolt kincs" (Nekopano nekovcno blago) című elbeszéléseket. 1884-ben Mitrovicába hitoktatónak nevezték ki, de rövid ideig maradt ott, mert részt vett a választási agitációban, s ezért elbocsátották. Mint munkanélküli papot, Strosmayer püspök Rómába küldte, ahol egyházi jogot hallgatott. Tordinác még a gyakovói diákságának idején súlyos mellhártyagyulladást kapott, amelyből akkor ugyan felgyógyult, de annak maradványaitól soha sem szabadult meg. Római tanulmányai során betegsége ismét kiújult. A második vizsgája után az orvos tanácsára levegőváltozás miatt haza utazott. 1886-ban a Koszorú (Vienac) című folyóirat szerkesztőségének megküldte: ,,Varázsdoboz" (Carobna skrinja) és ,,Gyakovói Úr mennybemenetele" (Diakovacki Spasovdan) című elbeszéléseit. Egyre rosszabbodó egészsége miatt szabadságra küldték, majd orvosának segítségével műtétre Bécsbe utazott. Közben néhány hónapot Pécsett a nagynénijénél töltött. A nyugtalan természetű Tordinác Pécsett sem tudott pihenni. Népdalokat, népszokásokat és meséket gyűjtött a pécsi és a Pécsre napszámba járó, vagy itt szolgáló sokác és bosnyák asszonyoktól és férfiaktól. A pécsi gyűjtéséről a Matica Hrvatskanak a következőket írta: „Én a gyűjtésemet könyv formájában akartam kiadni és azt Magyarországon szétterjeszteni, hogy ennek a testvér népnek, amely Baranyában él, valamilyen emléke legyen: - mert néhány évtized alatt a régi népdalokból és szokásokból egyet sem fog ismerni, mert kihalnak az öregek, velük együtt a sírba száll a »régiség«, a fiatalság pedig keveredik a magyarsággal." Egészségi állapota 1887-ben egyre rosszabb lett. Az orvosok gyógyításában és a levegőváltozásban már többé nem hitt. Szeptember 12-én ágynak dőlt, 1888. február 21-én meg'halt; a gyakovói temetőben nyugszik. Tordinác erősen vitatkozó, de jóindulatú és igazságos egyéniség volt. Szerette az egyszerű embereket, mint városi gyermek tudott féléjük közeledni és az ő szokásaikhoz alkalmazkodni. Az öregek meséit komolyan hallgatta, a fiatalokkal olykor az egész éjszakát áténekelte. Mindenben erős volt: gondolatokban, érzelmekben és akaratban. A Nikola Tordinác által gyűjtött népdalok tartalmilag és formailag szervesen hozzátartoznak a horvát-szerb népköltészethez. A népdalok arról tanúskodnak, hogy a Baranyában élő horvátok (sokácok és bosnyákok) azokat jól ismerték és énekelték. A népdalok egy részét magukkal hozták, míg másik részét maguk alkották, amelyet a szövegek helyhez kötöttsége is igazol. A népdalok „felfrissítésének" egyik útja ebben az időben a migráció volt. Keletkezésükről nem sokat tudunk. Egyes népdalok, mint mitológiai daiok a kereszténység előtti időre engednek következtetni, míg néhány dal a 14. század második felében élő személyiségekhez kötődik: Krályevics Márko, Szelyánin Ivo stb. De van köztük olyan is, amely az 1848-as eseményhez kapcsolódik: „Kossuth anyja" című ének.