Tanulmányok Pécs város történetéből. Pécs város szabad királyi rangra emelésének 200. évfordulója alkalmából rendezett II. várostörténeti konferencia előadásai 1980. november 14. - Baranyai Krónikaírás 6. (Pécs, 1982)

I. rész Előadások - Csizmadia Andor: Pécs városjoga a város felszabadulásakor

vétele elmaradásáért. Másrészről azt az udvar kétségtelenül tudta, hogy a városok s bennük az ipar, kereskedelem fejlesztésével a kincstári adóbevételek emelkednek. Az emelkedések volumenjét persze csak becsülni lehetett. Ezek a számítások vezettek tehát oda, hogy bár az említett szempontokból az udvar szaporítani akarta a szabad királyi városok számát, de az utóbbi pénzügyi problémák sokhelyütt olyan súllyal estek latba, hogy kétszer is meg kellett gondolni a privilegiumlevél kiadását. Mária Terézia uralkodásának második felében - különösen miután a királynő előtt világossá vált, hogy a magyar nemességgel, mely az adózás elől makacsul elzárkózott, felvilágosult politikáját s annak anyagi alapjait aligha tudja biztosítani — , mint tudjuk, nem hívott már össze országgyűlést és döntő reformjait (mint az úrbéri reform, a Ratio Educationis stb.) országgyűlésen kívül, királyi pátensek útján valósította meg. A királynő nem törődve azzal, hogy az 1688:17. tc. az ő kezét is megkötötte, újabb városokat szabadított fel. Ilyenek voltak a török uralom alatt kipusztult, de közben betelepített, Délvidék ismét fejlődő városai. Szlavónia legjelentősebb városát, Pozsegát 1765-ben, a horvátországbeli Károlyvárost 1777-ben, Szabadkát vagy mint előbb mondták Szentmár'iát, később a felszabaduláskor Mária Terézia városát 1777-ben,

:| Pécset, Dél-Dunántúl legjelentősebb városát 1780-ban emelte szabad királyi városi rangra/' míg a Délvidék másik jelentős helyének, Temesvárnak eliberációja már fiára, II. Józsefre maradt, aki ezt 1781-ben eszközölte. A városfejlesztés II. József politikájának is lényege volt. Uralma alatt azonnal kísérletek indultak új szabad királyi városok eliberációjára. A pénzügyi nehézségek miatt azonban 1781-ben el kellett utasítani Nagybecskerék és Somorja kérelmét, Rozsnyóét, Veszprémét és Karlócáét, 1734-ben Vácét, Nagyváradét és Szászsebesét.'

1 Nem sikerült a felszabadulás Eger városnak sem 1788-ban.

0 József alatt a már említett Temesváron kívül Arad nyerte el a szabad királyi városi rangot.' A 70-es 80-as években eliberált városok közül a földesúr — Pécs kivételével — a királyi kamara volt. Ezeknél tehát az eliberációt megelőző egyezkedés a kamarával történt s az uralkodó, ha- valamelyik várost felszabadítani akarta, közvetlen utasítást is adhatott a kamarának. Persze a kincstári érdekek az uralkodó kezét is kötötték, hiszen éppen kincstári érdekből utasította vissza annyi feltörekvő város kérelmét. Más volt a helyzet Pécsnél. Pécs is a török uralom alól való felszabadulás után eleinte kamarai igazgatás alatt állott.* A század elején azonban a Neoacquistica commissio, illetve I. Lipót a várost — mely a középkorban is egyházi város volt, utóbbi Nova donatioval - visszaadta az egyháznak.

11 Pécsett tehát az egyház: a püspök és részben a káptalan voltak a földesúri hatalom birtokában, s mint részbirtokosok a székesegyház és a papnövelde. Ezekkel az egyezség sokkal nehezebb volt, mint a világi földesúrral. Az eliberációs folyamatot Babies András idézett munkájában szépen leírta, tehát nem térek rá ki. Rá kell azonban mutatni az akkori püspöknek, a különben mecénás Klimó Györgynek makacs ragaszkodásához Pécshez, a püspöki Civitashoz, melynek megtartásáért a kánonok igazságához is folyamodott. A kánonok ugyanis csak kivételes esetben tették lehetővé egy egyházi birtok elidegenítését s ezért a püspök — hivatkozva püspöki esküjére —, a pápához fordult engedélyért.

1(1 A pápa kifejezetten megtagadta a beleegyezést és csak azt a lehetőséget engedte meg a püspöknek, hogy ha vis majortól kényszerítve a várost megtartani nem tudná, ez a körülmény felmentené a felelősség alól, mert ez esetben nem adná oda a birtokot azoknak, akik azt elveszik, csak megvédeni nem tudná velük szemben.

11 Hosszas további tároyalás kezdődött a kancellária, a püspök és a Szentszék között, amelynek csak