Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 2. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

A SZOCIALISTA MUNKÁSMOZGALOM A HÚSZAS ÉVEK DEREKÁN

A közalkalmazottak fizetését nem tudta sem a megye, sem a város rendezni. 1927. őszén olyan mérvű drágulási hullám söpört végig Baranya és Pécs piacain, hogy a vármegye és a kamara újabb gyors elemzést tartott szükségesnek. Megállapították, hogy az országosan jelentkezett drágulási folyamat következtében nem elégíthetők ki az ipari vállalatok hiteligényei, mert a közben állandóan emelkedő ára'k nyomába kapaszkodó munkabérek - amelyek számos kereseti ágazatban ennek ellenére a megélhetésre elégtelenek - kockázatossá tennének alapítást, bővítést, rekonstrukciót stb. A munkanélküliség a vas-, építő-, textiliparban, különösen pedig a földmunkásság körében katasztrofális méreteket öltött. A megye hivatalos lapjában megjelent a „Munkaközvetítés" rovat, ahol több ezren ajánlkoztak munkára az ország legkülönbözőbb helyeiről.

14 Pécs és természetesen a megye iparosodottabb, nagyobb helységeiben a kisipar foglalkoztatta a munkásállománynak több mint ötven százalékát. A politikai rendszer stabilizációjának időszakában az előzőekben vázolt pénzügyi, ipari, kereskedelmi válság elhúzódása romboló hatással jelentkezett a kistőkeerejű, közvetlen a lakosság igényeit szolgáló szférában. A kistőkés vállalkozások hitel hiányában, az áremelkedés gyors üteme miatt, nem tudtak fennmaradni. Egy részük feladta az ipart, mert az adók megfizetésére is képtelen volt, s tömeges csődeljárás jelezte, hogy a gazdasági viszonyok miatt nem tudott egzisztálni. A pengő bevezetése igen jó alkalom volt a spekulációnak egy nem, vagy alig látható, de annál jobban érezhető árdrágulásra, ami főképpen a szegényebb néposztály életstandardját rontotta le. Ez természetesen elsősorban a kisipar hátrányára és gazdasági érvényesülésének megakasztására szolgált és a kisipar szférájában is a munkásosztályt állította a legsúlyosabb helyzet elé. Varga Vince, a pécsi ipartestület elnöke 1928. márciusban tanulmányszerű beszámolójában 1924-1928 közötti időszakot elemezve megállapította hogy a „kisipar a stabilizációból nem érzett semmit". Az évek óta tartó munkanélküliség 1926. év végén a vegetálásra sem adott már alkalmat. A Pécsi Ipartestület a GYOSZ pécsi fiókjához, a Pécsi Kereskedelmi és Iparkamarához fordult, hogy a megindított városi közmunkákba, amelyeket a vezetőség „idegen" kezekbe juttatott, a haldokló pécsi kisipart is vonja be, amelynek 90%-a teljesen munka nélkül van. Az akció nem volt teljesen eredménytelen, mert 1927-től tíz helybeli építési nagyvállalkozó „ .. . a detail munkákat végző kisiparosokkal több nagyszabású városi bérházat építtettek, mely munkálatok érdemleges elfoglaltságot jelentettek. . . ezen lényegében középítkezések mellett új magánházak is épülték, amelyek csatornabekötési feladatait ugyancsak a kisipar kapta meg 1928. februártól .. .".

15 A kisipari vállalkozók a terheket megkísérelték a munkásságra áthárítani. A bérek letörésével, a bérkövetelések megtagadásával válaszoltak, a munkaidő emelésére törekedtek. Az ipartestület a kistőkések reakciós szövetségesének bizonyult. A munkásságnak sztrájkkal kellett visszautasítani azt a törekvést, hogy a munkaidő 6-12, majd délután 2-17-ig tartson. A pécsi építőipari munkásság, amely kivívta a nyolcórás munkaidőt, újra a kilencórás műszakok bevezetése ellen kényszerült harcot vívni. Az összes munkaadó elhatározta, hogy a sztrájkolókat kizárja, sőt a bérmozgalmak, sztrájkok befejezését követően sem veszi vissza munkásait. E hatalmi küzdelemből a kisvállalkozók semmi hasznot nem tudtak bezsebelni, mert a munkásság szolidaritása olyan erős volt, hogy kénytelenek voltak saját megállapodásaikat felmondani. Végül megemlítenénk még egy fontos tényezőt, amely az államháztartás szanálására irányuló munka során az egész magyar kisipart érte. Ez a kisvállalkozásokkal szemben folytatott adópolitika 1926-1927. évi végrehajtásának módszerében