Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 2. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

A MUNKÁSMOZGALOM ÚJJÁSZERVEZÉSE A SZERB MEGSZÁLLÁS UTÁN

ponti megbízottak - akiket főispáni parancsra ugyancsak őrizetbe vettek - kiszabadításáról. Az elmérgesedett helyzetre vall, hogy az azonnal a helyszínre utazó Esztergályos János országgyűlési képviselő és a miniszterelnöknél audiencián lévő Peyer Károly sem tudott eredményt felmutatni. A pécsi igazgató ugyanis úgy ítélte meg a helyzetet a DGT bécsi vezérigazgatóságához küldött jelentésében, hogy most érkezett el az idő a „szakszervezetek hatalmának" megtörésére az egész Mecsek vidéki bányamedencében.

183 A főispán örömmel csatlakozott a szakszervezetek végleges kikapcsolásának ötletéhez, ezért letartóztatta a Somogy és Vasas bányatelep bizalmiait is, akik pedig nem is vettek részt a mozgalomban. A Népszava, a helyi és számos országos lap tudósít az eseményekről. A „8 órai Újság" Rakovszky belügyminiszter nyilatkozatát közli, aki kijelenti, hogy „nem tud a pécsi letartóztatásokról!" A vérforraló arcátlanságot a pécsi bányaigazgatóság megismétli, hogy ti. ő sem.

184 Valójában mindenki tájékoztatást kapott Fischer főispántól a letartóztatást követő egy órán belül, azonban a szerepet valamennyi beavatott elvállalta és végig is játszotta, még a 16-án, vasárnap (!) a Belügyminisztériumban megtartott négyórás egyeztető tárgyaláson is, ahol a belügyminiszter elnökletével részt vett a magyar szénkormánybiztos és helyettese, a DGT vezérigazgatója, a Mecsek vidéki két igazgató, Fischer Ferenc megyei főispán, valamint az országos bányászszakszervezet vezetője, Peyer Károly. A tárgyalás jegyzőkönyvéből kiderül, hogy a főispán elhamarkodott döntése miatt tartóztatták le a hatvanhat bizalmit, közöttük három nőt is. Fischer itt tett megjegyzése megdöbbentő a pécsi pártszervezet egészére. Kijelentette, hogy a manőverrel, a helyi túlzó bizalmi rendszert kívánta kikapcsolni és a pécsi pártszervezetet erősítve partnerként megnyerni. Ugyanis - szerinte - a pécsi pártvezetőség „ . . . pontosan tájékozódva volt valamennyi üzem bérhelyzetéről és így szükségtelennek láttam az országos szövetség belekapcsolódását, mint ahogy látom is . . .". Peyer végül kicsikart a belügyminiszter részéről olyan kormánynyilatkozatot, amely szerint a bérmozgalomban a szénkormánybiztosságot és a bányamunkás országos szövetséget tekinti autentikusnak valamennyi bányatelepen. Azt a vitát is Peyer nyerte meg, amely szerint hétfő reggel először kiengedik a hatvanhat bizalmit és délután a munkásság beszünteti a sztrájkot. A letartóztatott bizalmiakat ért sérelemről természetesen nem ejtett szót a szakszervezeti vezér, az elvesztett munkabért sem fizette ki részükre senki. A Népszava sietett megírni, hogy a sztrájk a munkások erkölcsi győzelmével ért véget, ami feltétlenül igaz, viszont arról hallgattak, hogy a béremelés mindössze 16-24%-os volt, mire azonban megadták, a veszteség, a rohanó infláció miatt már újabb bérmozgalomért benyújtott memorandumra sarkallta a helyi csoportokat. A sztrájk a pécsi pártszervezet tekintélyének csökkenését hozta és Peyer tekintélyét erősítette. Erre irányuló lépéseit a vele szemben jelentkező - éppen a bizalmiak között érezhető - ellenállás eloszlatására használta fel, kijelentve, hogy: „ ... ha rám hallgatnak az elvtársak és nem futnak mindenféle jött-ment ámító, botcsinálta vezető után, akkor hatalmas szövetségünk tekintélyével az Isten se akadályozza meg igaz ügyeink győzelmét. Azt kívánom, hogy a titkárságra figyeljenek a többit mi majd elintézzük úgy mint most. Lett azért valamennyi béremelés és kinyíltak az önök börtönének kapui, majd kinyitjuk az osztrák bányaurak duzzadó erszényeit, ha ismét kopog az infláció miatt az éhség, réme ablakainkon . . .". Ezt követően igen kemény vágás következett, melyben félreérthetet-