Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 2. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

A MUNKÁSMOZGALOM ÚJJÁSZERVEZÉSE A SZERB MEGSZÁLLÁS UTÁN

dandár-parancsnok jelentése szerint a sztrájkoló bányászok a proletárdiktatúrát éltették és vörös zászlóval vonultak. „Pécsett a nyílt utcán több vasmunkás és bányász az Internacionálét énekelte." Pécsbányatelepen a helyi csoport jelentékeny része szembefordult a vezetőséggel.

176 Sorits János bőrmunkást, egykori vörös szakaszparancsnokot kitiltották a bányatelepről (ahol egyébként bizalmi volt),

177 mert a „bányászság között szélsőséges agitációt folytatott azok gazdasági szervezetében, ahol erre tiltó rendelet volt".

178 Mindezek a jelenségek a pártvezetőséget arra figyelmeztették, hogy a kiépített szervezeti hálózatot csak úgy tudják kézben tartani, ha vezetőket a reformista útra szorítják. E célból szeptember-november között szemináriumokon oktatták őket „a parlamenti küzdelem jelentősége, a II. Internacionálé, az evolúciós fejlődés útja" c. témakörben. Jónak látta a pártvezetőség a megyei pártértekezlet összehívását is, ahol félreérthetetlen reformista válaszokat adott. A beszámoló deklarálta, hogy a párt a II. Internacionálé alapján áll. Dick hangsúlyozta, hogy a „párt jövendő munkájában az egységességet kell biztosítani. . ." (Tudniillik, a kommunistákkal szemben.) Esztergályos visszautasította a választások óta Pécsett a munkások egyes köreiben hangoztatott azon vádakat, „ . . . hogy a központi pártvezetés és a parlamenti frakció gyenge, hogy az internáltak és emigráltak érdekében nem fejt ki eredményes és elegendő munkát.. ,"

179 Dick zárószava minden illúziót eloszlatott a pártvezetőség radikalizmusáról és arról, hogy a jól kiépített szervezetekkel bátor harcot indítanak. Kijelentette ugyanis, hogy „ . . . alkalmazkodva az adott politikai viszonyokhoz kell a pártot és a szakszervezetet vezetni. . ."

180 összefoglalva az 1921. augusztus 22. és az 1922. évi parlamenti választások között eltelt időszak fejlődését, látható, hogy a legális munkásmozgalom Baranyában igen nagy válságon ment keresztül. Az ellenforradalmi csapatok bevonulását követően a szervezetek élete megbénult. A mélypontról indult a szervezkedés. A tömeges emigráció következtében, továbbá a bebörtönzések miatt legjobb vezetőitől megfosztott mozgalomban olyan vezetők tolták előre önmagukat, akik mindenáron a megegyezések hívei voltak. Nem riadtak vissza a mozgalom nyílt elárulásától sem, s az ellenforradalmi hadsereg bevonulása előtt tárgyalásokba bocsátkoztak a legreakciósabb exponensekkel. A munkásságnak lépésről lépésre kellett visszahódítania a nyílt jobboldali befolyás alatt álló szervezeteiben a vezetést. 1921 őszén már az is pozitívumnak számított, hogy olyan munkásvezetőket sikerült a szakszervezeti bizottságba és a helyi csoportokba juttatni, akik bár mérsékelt irányzat hívei, hajlandók az opportunizmusra, de gyakorlati tevékenységükben és publikált nyilatkozataikban, határozottan szemben álltak a munkásmozgalom ügyét eláruló vezetőkkel. 1921 telén és 1922 tavaszán a pécsi mozgalomba visszajutott baloldali munkások és kommunisták újra megkezdhették tevékenységüket a közben sikeresen újjáépített szakszervezeti csoportokban és a pécsi szociáldemokrata pártszervezetben. 1922 márciusában a központi vezetőség által Pécsre küldött Vági István, ezekre a baloldali erőkre támaszkodva, jelentős sikerekre vezette a helyi munkásmozgalmat. Irányításával, a hatósági terror és kényszer ellenére, az 1922. évi parlamenti választásokon a pécsi szociáldemokrata párt nagy győzelmet aratott. E politikai kampányban erősödött meg szervezetileg is a szakszervezet és a helyi pártszervezet. A választási sikerek politikai hatása a későbbi évekre kihatóan megerősítette Pécsett a legális munkásmozgalmat. A vezetőség reformizmusa minden szervezkedésben, minden mozgalomban kiütközött. A Dick vezette pécsi párttitkárság és szakszervezeti tanács eszközökben nem válogatva fellépett a radikális baloldali ellenzék minden törekvése ellen, amely 1921-1923 között a pécsi szénmedence munkásai között jelentkezett. Ennek ellenére azonban a pártvezetőségnek gyakran vállalnia kellett a mozgalmak, tüntetések,