Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 2. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)
MUNKÁSMOZGALOM A HÁBORÚ ÉS A FASIZMUS ELLEN
tartás költségei mégis átlagosan 81%-kal emelkedtek. Ezzel szemben az ipari és kereskedelmi munkások bére - kormányintézkedések folytán - csak ij% j kal emelkedett. A bérek reálértékben bekövetkezett süllyedése tehát 66%-os. Ha figyelembe vesszük, hogy a munkások bérei a kiindulási időpontban is a létminimum körül mozogtak, ez a helyzet akkor igazán megdöbbentő. Ez a kép azonban csak átlagot mutat, amelytől jelentős eltérés van lefelé azoknál az ipari vállalatoknál dolgozó munkások esetében, akik a nyersanyaghiányból következően csökkentett üzemelés mellett foglalkoztatottak. Hasonló a helyzet a külföldi piacainak elvesztése miatt redukált termelést folytató üzemek dolgozóinál. Ezeken túl a munkásság életviszonyait rendkívüli mértékben rontó tényező az élelmiszer fejadagok megállapításának hallatlanul alacsony szintje. 1941 szeptemberében hozott közellátási miniszteri rendelet szerint a nehéz fizikai munkát végző városi lakosság havi lisztfejadagja 7,20 kenyér- és 1,80 nullásliszt. Ez a fejadag olyan alacsony, hogy csak abban az esetben nem veszélyezteti a munkás teljesítőképességét, ha képes a lisztből készülő táplálékot mással pótolni. Ez azonban csaknem teljesen kizárt - hiszen a munkában lévő munkás a magával hozott hideg táplálékon él, s étkezésének legfontosabb része a kenyér. Más élelmicikkek árát egyszerűen nem tudja megfizetni. Ugyanakkor a takarmányhiányból következően a sertéshizlalás lehetősége is csaknem teljesen megszűnt, ami pedig elsősorban a bányászoknál az élelmezés legtáplálóbb részét jelentette. Mindezekhez járult, hogy a katonai szolgálat idejére megállapított családi segély olyan alacsony volt, hogy sokan teljesen eladósodtak. A háztartások kimerültek. Arról egyszerűen szó sem lehetett, hogy az elhasználódott ruhanemű, cipő pótlásával együttjáró kiadásokat el tudják viselni. Ilyen körülmények között természetes, hogy ismét nőtt a fogékonysága ezeknek a rétegeknek a szocialista mozgalom iránt. A főispán nagyon jól látta ezt a helyzetet, de azt is, hogy egy általános béremelésnek milyen konzekvenciái lehetnek. Mindezek ismeretében javasolja megfontolás tárgyává tenni a „közgazdasági szempontokat mérlegelő mérsékelt béremelésen kívül a családi bérrendszer további kiépítését, a vállalatoknak a munkásság élelmezésébe való kötelező bekapcsolását, olcsó népruházati cikkek rendelkezésre bocsátását, drágasági pótlék nyújtását stb." 63 Október 16-án a pécsi szakszervezeti bizottság ülésén állást foglaltak amellett, hogy valamennyi szakma indítson azonnal bérmozgalmat, s ezzel kapcsolatosan 5-6 tagú küldöttséggel felkeresik a főispánt, és emlékiratot nyújtanak át neki, amelyben támogatását kérik a munkások bérének emeléséhez. Erre sor is került, még mindig úgy, hogy küldöttség kifejezést is adott a munkásság végletekig menő elszántságának béremelésre vonatkozó kérelmük érvényesítésére. November végén Pécsett járt Pajor Rudolf és összvezetőségi ülésen kül- és belpolitikai tájékoztatót adott mintegy 70 fő előtt. Alapjában reális, de a felső vezetésben kialakult állásponthoz igazodóan a nyugati szövetséges hatalmak szerepét, jelentőségét kissé túlhangsúlyozó előadásában egyértelműen véleményezte a tengely vereségét. Nagyon szemléletesen mutatta be Magyarország helyzetét a német szövetségben : „Elhittük Németországnak, hogy ha megteremti magának az új rendet Európában, rólunk is megfelelően gondoskodik. így sodródtunk mi a háborúba. Mi lett az eredmény? Kárpátalját nem akarták nekünk adni. Észak-Erdélyért kicsikarták tőlünk a nemzetiségi (népcsoport)
